Garázdaság a Kövi Szűz Mária templomnál

Hírek
Közzétéve:

OLYMPUS DIGITAL CAMERA
Március 13-án egy rosszul felbecsült értékelésnek lettem a tanúja, illetve a károsultja.- mondat megdöbbenésének hangot adva Zsiga Péter, a Kövi Szűz Mária templom plébánosa.
kövi mozaikA Kövi Szűz Mária plébánia több mint két éve kezdte meg a Mária-kő felújítását, aminek során az Óbudai Rehabilitációs és Foglalkoztatási Központ fogyatékkal élő foglalkoztatottai Fodor Krisztina vezetésével egy mozaikot készítettek és adományoztak a plébániának. Ez a mozaik volt a kő dísze, amelynek bár piaci értéke nem számottevő, eszmei értéke annál nagyobb. A Mária-kőnél sokan állnak meg imádkozni, rohanó világunkban lelki nyugalmat, kegyelmet venni ezen a helyen.- folytatta a plébános.
Az atya elmondta megtesznek mindent, hogy a Mária-kőnél újra legyen az előzőhöz hasonló módon elkészített kép,vagy mozaik, amely a rohanó, kapkodó embereknek is nyugalmat hozhat és a szeretet gondolatát ébreszti majd fel a szívekben és a fejekben.
Kérem,  ha valaki azon gondolkodik, hogy  a majdani díszt is elvigye, gondoljon arra, hogy az égben is számon tartják a lopást sőt látják is a tetteket, és a Jóistennek nem kell rendőrség. Isten áldást, és a Kövi Mária anyai pártfogását kívánva a jó és a még nem jó szándékú embereknek! – üzente Péter atya.
 
 

Kiemelt hírek

Óbuda Újság Összes Óbuda újság