Gazdik, figyelem! – Szopornyicafertőzés a kerületben!

Hírek
Közzétéve:

Tisztelt ebtartók, kedves gazdik!

Óbuda-Békásmegyer közigazgatási területén, lakott terület belterületéről származó róka szervezetében igazoltan szopornyica-pozitivitást mutatott ki az Állategészségügyi Diagnosztikai Intézet vizsgálata.

A Nemzeti Élelmiszerbiztonsági Hivatal (NÉBIH) honlapján van mód és lehetőség tájékozódni a betegséggel és annak lefolyásával kapcsolatban. A leirat alapján az alábbi, rövidített tájékoztatót adjuk:

A szopornyica a kutyák hevenyen lezajló, lázas betegsége, amely főként a légutak és egyéb nyálkahártyák hurutjában, valamint idegrendszeri, ritkábban bőrkiütéses tünetekben nyilvánul meg.  A betegség emberre nem veszélyes. A vírus a levegővel, fertőzött orrváladékkal, vizelettel való kontaktálás útján jut be az állat szervezetébe.

A betegség előrehaladottságnak megfelelően az alábbi szakaszokat lehet elkülöníteni.

Az első szakasz a megfertőződéstől az 1. hétig terjedő időszak. Ilyenkor a vírus a felvétel után a toroktájéki nyirokszövetekben szaporodik el, majd a vérbe kerül, és magas, akár 40-41 fokos lázat alakít ki. A betegségre ebben a fázisban az úgynevezett kettős lázcsipke jellemző, ami azt jelenti, hogy az első lázas állapot után 2-3 lázmentes nap következik, majd az állat újra belázasodik. A magas láz nagyfokú levertséggel, bágyadtsággal, és az ellenálló-képesség csökkenésével jár. Egyéb tünetként kötőhártya-gyulladás, és savós orrfolyás figyelhető meg.

A második szakasz a 2. hétre tehető, amikor a legyengült szervezetet egyéb kórokozók (főleg gennykeltő baktériumok) támadják meg, ez pedig szövődmények kialakulásával jár. Tüdőgyulladás, gyomor-és bélgyulladás, valamint a talppárnák, és az orrtükör bőrének megvastagodása jelentkezhet. Időnként a fogak barnás elszíneződése is megfigyelhető, ami az átvészelt állatokon egy életre megmarad.

A harmadik szakasz a 2-6. hétre tehető, amikor már az idegrendszeri tünetek jelentkeznek: ferde fejtartás, remegés, fogcsattogtatás, görcsök, bénulás.

Ezen tünetek megjelenése utána a beteg állatok jelentős része elpusztul.

A szopornyicával való megfertőződés elkerülése érdekében a fiatal állatokat, kölyköket ne vigyük ki az utcára sétálni, amíg nem rendelkeznek alapimmunitással. Az oltás nem alakít ki életre szóló immunitást, ezért felnőtt állatok esetében szükséges a szopornyica elleni emlékeztető oltások évenkénti beadatása.

Mivel a kerület területén számos olyan vadon élő faj él urbánus körülmények között, és fordul elő közterületeken, parkokban és magáningatlanokon egyaránt, amely a kórokozó hordozója lehet, az igazolt pozitivitás miatt – mivel a betegség súlyos következményekkel, számos esetben a kutya elvesztésével jár -, kérünk minden felelős állattartót, hogy a kutya emlékeztető oltását a lehetőségekhez képest minél előbb végeztesse el állatorvossal.

Köszönjük együttműködésüket!

Kiemelt hírek

Óbuda Újság Összes Óbuda újság