A tiszta környezet nem magától értetődő: mindennap tennünk kell érte. A szemétszedés, más néven a takarítás világnapja (szeptember harmadik szombatja) jó alkalom arra, hogy szembenézzünk a felelősségünkkel, és közösen gondolkodjunk arról, milyen kerületben, városban szeretnénk élni, és ennek nyomány közösen cselekedjünk.
Rá kell ébredünk, hogy a világ körülöttünk nem magától tiszta. Tehát a hulladék keletkezésének megelőzése, a szemét mennyiségének csökkentése, a tudatos fogyasztás és a szelektív gyűjtés ma már mindannyiunk számára alapvető kötelesség.
A közösségi takarítás és szemétszedés össze is gyűjt minket, kesztyűt húzunk, zsákot ragadunk, és közben beszélgetünk arról, hogy hol szeretnénk élni. Hogy mi nem csak lakói, de gazdái is vagyunk a környezetünknek.
És ha már gazdái vagyunk, miért ne lennénk jó gazdák? Egy tiszta utca, egy rendben tartott park többet mond egy hivatali határozatnál: elárulja, hogy itt olyan emberek élnek, akik figyelnek egymásra és a környezetükre.
És valóban tapasztaljuk is évről évre, hogy a közösen szervezett szemétszedési akciók sokkal többet jelentenek puszta takarításnál: közösséget építenek. Egy-egy ilyen nap során szomszédok, családok, civil szervezetek és intézmények dolgoznak együtt, és így nemcsak a környezet válik szebbé, hanem a közösségi összetartozás érzése is erősödik.
Óbuda-Békásmegyeren tehát ez a tudás nem maradt nem csupán elmélet. Hiszen egész évben működnek sikeres akciók, ahol az önkéntesek szorgalma és a Városüzemeltetés lankadatlan figyelme egyaránt jelen van.
Az Óbudai Zöld Napok idei, egy hetes rendezvénysorozata holnap, vasárnap ér véget. Figyelmükbe ajánljuk a jeles naphoz kapcsolódó mai programunkat:
Őszi takarítás a Táborhegyi parkban – a „Gondolkodj globálisan, cselekedj lokálisan!” mottó jegyében az Óbuda-Hegyvidékiek Egyesülete szeretettel várja a kitartó gyűjtögetőket, bozótharcosokat ma, szeptember 20-án 10 órától a III. kerületi Erdőalja út és Remetehegyi út sarkán.
