Gyereknapon gratuláltunk a meseíró pályázat idei győzteseinek

Hírek
Közzétéve:

Harmadszor hirdette meg idén meseíró pályázatát Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat. A kerületi óvodák munkatársai mellett ezúttal az önkormányzati fenntartású intézmények dolgozói is küldhettek be szövegeket, a győzteseknek dr. Kiss László polgármester külön is gratulált.

Az immáron hagyományosnak tekinthető, ám ez évben Budapest 150. születésnapjához is kapcsolódó pályázatra szokás szerint nagyszámú írásmű érkezett, bizonyítva kollégáink kreativitását és a mindennapi feladatok ellátásán túlmutató elkötelezettségét – ez utóbbit különösen köszönjük nekik.

A szerzők között találhattunk korábbi díjnyertest éppúgy, mint szárnyait nyilvánosan először próbálgató alkotót, és örömmel állíthatjuk: a beérkezett pályaművek rangsorolása alaposan feladta a leckét a szakmai zsűrinek. Ezt hangsúlyozta a mesékkel kapcsolatos személyes emlékeit is citáló polgármester, s a döntés nehézségét jól példázza, hogy végül nem csupán az első három helyezett került jutalmazásra, hanem kiosztásra került egy különdíj is, az alábbiak szerint:

Első helyezett – Érchegyiné Futó Csilla: Mese a kutyáról, aki dobolni tudott a farkával

Második helyezett – Tripsánszki Éva: Az aranycsengettyűs galamb

Harmadik helyezett – Forgácsné Fekete Anita: Egy mesés óbudai séta

Különdíj – Gacsályiné Frányó Zsuzsanna: Berci és az utcabál

Dóka Péter, a Móra Könyvkiadó főszerkesztője, a meseíró pályázat zsűrijének elnöke így méltatta a legsikeresebb történeteket:

„Az első helyezett egy kedves és hangulatos történet lett, Érchegyiné Futó Csilla műve, amely a Mese a kutyáról, aki dobolni tudott a farkával címet viseli. A mese megható érzékenyítő történet arról, hogy bizonyos hátrányosnak tűnő tulajdonságainkról kiderülhet, hogy valójában erények, amelyek eredetivé, különlegessé tesznek minket a többiek szemében.

A második helyezett, Tripsánszki Éva egészen más zsánerben alkotott. Minden évben érkeznek a pályázatra ékes nyelven megírt, népmeséket idéző vidám történetek, ezekben idén sem volt hiány. Közülük is kiemelkedett Az aranycsengettyűs galamb. A pályázók közül számosan próbálkoztak azzal, hogy a városegyesítésről valamilyen saját mondát kreáljanak, ám ez senkinek sem sikerült ilyen eredeti és szórakoztató módon, mint Tripsánszki Évának.

Nem annyira a főváros, mint inkább kedves kerületünk előtt tiszteleg Forgácsné Fekete Anita története, az Egy mesés óbudai séta. Valójában a történet nem is a városnézésről szól, hanem arról az erős kötelékről, ami Panni és a nagyapja között van, aki saját készítésű, rajzos térképpel kalauzolja unokáját Óbudán. Így teremtődik meg egy későbbi szeretetteli emlék, amelyet talán mindketten életük végéig őriznek majd.

A különdíjat Gacsályiné Frányó Zsuzsanna kapta Berci és az utcabál című meséjéért. Ennek a sok szeretettel és emberismerettel elmesélt, felemelő történetnek a kis hőse állandón szerel valamit, ügyesen megjavítja, ami elromlott – éppen úgy, ahogy ezek a díjnyertes, szép mesék is képesek javítani az olvasók kedélyállapotán, sőt, talán kicsit a világon is.”

Aki kíváncsi a teljes mesékre, annak jó hír, hogy azok – a korábbi évek gyakorlatához hasonlóan – ezúttal is megjelentek egy gyönyörű, a III. kerületi óvodások rajzaival illusztrált kiadványban, amely természetesen online is megtekinthető a nyomtatott formátum mellett.

A mesékhez készített további rajzok ITT találhatóak meg.

Köszönjük mindenkinek, aki pályázott, egyúttal szívből gratulálunk a győzteseknek.

És csak egyet tudunk érteni a zsűri elnökével: itt mindenki győztes volt, hiszen a pályázat legjobb meséi mostantól mindannyiunk közös kincseivé válnak.

Kiemelt hírek

Óbuda Újság Összes Óbuda újság