Hála és köszönet a védőnőknek! – Szolgálatuk hungarikum

Hírek
Közzétéve:

Június 13-án ünnepeljük a védőnői hivatást, és mondunk köszönetet a védőnőknek, megemlékezve, hogy 1915-ben ezen a napon alakult meg az Országos Stefánia Szövetség, ezen belül a hazai védőnői szolgálat az anyák és a csecsemők védelmére, Európa-szerte is egészen új, forradalmi módszereket képviselve.

„Az anyát otthonában felkeresni, és bizalmát megnyerni, nevelve vezetni csecsemője szoptatása és egészségben való felnevelése érdekében”, fogalmazták meg már akkor a feladatok között, ahogyan azt is, hogy „az egész akció gerincét a hivatásos és megfelelően kiképzett védőnői szervezetnek kell képeznie”.

A több mint 100 éves múltra visszatekintő szakma képviselői ma is komplex, megelőző, családvédelmi szolgáltatást biztosítanak hazánkban. Így a Magyar Védőnői Szolgálat mint nemzetközileg is egyedülálló, tradicionális ellátási rendszer 2015-ben, alakulásának centenáriumakor méltán került fel a hungarikumok rangos listájára.

Arról is szót kell ejtenünk, hogy a veszélyhelyzet idején kerületünkben az Óbuda-Békásmegyer Védőnői Szolgálatának szakemberei saját feladataik ellátása mellett aktívan részt vettek a járvány elleni küzdelemben.

A területi védőnők továbbra is gondozták a rájuk bízott várandósokat és kisgyermekes családokat, mindannyiuk biztonságára ügyelve, miközben a kerületi önkormányzati intézményekben rendszeresen részt vettek a tesztelésben. Majd a koronavírus elleni oltások szervezésekor és beadásakor is segédkeztek a felnőttháziorvosok rendkívüli leterheltségének csökkentése érdekében. Schadek-Bíró Éva intézményvezető elmondta, azóta a kerületben a területi és az iskolai védőnők visszatértek hivatásbeli, aktuális feladataikhoz, és folytatják munkájukat.

Köszöntjük a védőnőket, és hálásan köszönjük a munkájukat!

 

Kiemelt hírek

Óbuda Újság Összes Óbuda újság