“A jó zene segít elszakadni a mindennapok küzdelmeitől, egy-egy dallam, egy-egy összetett zenei élmény képes arra, hogy a segítségével valami ősit éljünk át.
A koronavírus miatti veszélyhelyzet már csaknem egy éve tart bennünket állandó, kimerítő készültségben. A zenére és a zene által keltett érzésekre nagyobb szükségünk van, mint valaha. Bár az idei évben nem élvezhetjük élőben a Hangolódj rá! program műsorait, a gyönyörű muzsika, a fiatalok sugárzó tehetsége, játékuk varázsa még így felvételről is hihetetlen erejű. Köszönettel tartozunk minden pályázónak!
Szívből kívánom Önöknek, hogy hallgassák és élvezzék ezeket a valóban egyedülálló produkciókat!”
dr. Kiss László
polgármester
A Dal titka című szerzemény az első akkordtól az utolsóig csodálatos alkotás. A négy fiatal művész, Mravinac Bálint, Benda Orsolya, Kovács Dominik, Kerkuska Máté és az Árpád Gimnázium nagykórusának tagjai előadásában készült videó varázsát művészi értéke mellett az aktualitása adja. Bár a kompozíció első hallásra melankolikusnak tűnik, az ifjú zenészek előadásából sugárzik az életöröm, az együtt zenélés boldogsága, ami a nézőt és a hallgatót is könnyedén magával ragadja, hiszen, ahogy éneklik:
“Egy, amit érzünk, és együtt mindennel szembenézünk.”
S mi lehetne a mostani járványhelyzetben erősebb támasz, mint a tudat, hogy együtt sikerülhet túllendülnünk ezen a megterhelő időszakon is?
Bár az online oktatás mindenkit leterhel, boldogok vagyunk, hogy ez a közösség helytáll, és kitesz magáért.
(ÓBIÖK)
Adják át magukat a zene és a szöveg szépségének, a Dal titka című különleges előadáshoz jó szórakozást kívánunk.