Az eseményen a III. kerületi székhelyű Gankaku SE Pilisszentiváni, Ürömi, és Óbudai Klubjai mutatták be a Goju-kai Karate harcművészetben elért jártasságukat. A kis sportolók önállóan is felléptek, saját maguk által koreografált bemutatókkal. A klubdemonstrációk után, Jersabek Tibor 8. danos Zen Do Karate mester és tanítványai mutatták meg a harci művészetek egy mélyebb értelmezését. A műsort az egyesület mestereinek és magas övfokozatú gyerek/felnőtt tanítványainak harci és töréstechnikai bemutatója zárta.
Az egyesület vezetői mások mellett köszönetet nyilvánítottak: Óbuda-Békásmegyer Önkormányzatának, valamint Üröm Község Önkormányzatának, akik az egyesület működését támogatják, illetve az Óbudai Harrer Pál, Szellő EGYMI, az Ürömi, és a Pilisszentiváni Általános Iskoláknak, akik az edzések helyszíneit biztosítják.
A családok együttsportolásának lehetőségét egyre több anyuka és apuka használja ki mindhárom helyszínen. A tavalyi MOB pályázaton ugyan nem nyert támogatást a szervezet, de ettől függetlenül a programot minden körülmények között megvalósítják. Továbbra is jelentős kedvezményekkel várják a gyermekükkel együtt sportoló szülőket.
Az egyesület munkájával igyekszik minél erősebb motiváltságot kialakítani sportolóiban. Az eredmények megmutatkoztak a november 24-én rendezett „Tomoni Kupa” Meghívásos Utánpótlás Karate Bajnokságon, ahol a Gankaku SE 43 fő 5-16 éves versenyzővel vett részt. Az elért 14 arany, 18 ezüst, és 39 bronzéremmel a verseny legeredményesebb csapata címet is kiérdemelte, és az aranyérem táblázatban is 2. helyen végzett.
2014 évben az ideihez hasonló eredményeket várnak. Tovább folytatják a munkát a gyermekek – felnőttek – családok sportolási lehetőségeinek elősegítésében és támogatásában. A következő Gankaku Kupák tervezett időpontjai: 2014. február (házi verseny), illetve április (meghívásos országos verseny).

