Harminc fát ültetünk a Flórián térre – Ezüsthársak, korai juharok és platánok kerülnek a parkba

Hírek
Közzétéve:

Hamarosan indul az előfásítás a Flórián téren és a környező utcákban.

„Az előfásítás lényege, hogy azzal a szándékkal ültetünk fákat egy adott helyre, hogy mire az ott lévők kipusztulnak, helyüket már átvegyék az újak” – magyarázza dr. Kerényi-Nagy Viktor, Óbuda-Békásmegyer főkertésze.

Óbuda egyik legforgalmasabb csomópontját körülölelő parkban harminc új fát ültetünk, a két meglévő fasor kiegészítéseként. A telepítésnél figyelembe vesszük a korábban közösségi tervezéssel készült térfelújítási szempontokat is. Így például ügyelünk arra, hogy az új fák a parkfejlesztésben tervezett burkolatok, térelemek kialakítását ne zavarják a későbbiekben sem.

Még pontosabban a helyszínek: ezúttal a Szőlő utcát, a Kiscelli utcát és részben az átkötő utat előfásítjuk.

Két darab ezüsthárs a Szőlő utca felől,

tizennégy darab korai juhar és öt darab platán a Kiscelli utca felől,

kilenc darab korai juhar pedig az átkötő útra kerül elültetésre.

„A munkálatok során a Budapesti Történeti Intézet biztosít szakmai felügyeletet, mivel régészeti lelőhelyről van szó, – tudtuk meg a főkertésztől. – S mivel a terület fővárosi tulajdonban van, a FŐKERT szintén részt vesz a programban.”

 

Kiemelt hírek

Óbuda Újság Összes Óbuda újság