Hegyvidéki játszótér: hamarosan a végéhez ér a kivitelezés

Hírek
Közzétéve:

Ahogy arról többször is beszámoltunk, az Ilonka utcai tervek véglegesítéséig közösségi tervezésben, kilenc találkozón keresztül vezetett az út, így minden fontos kérdés a helyi családokkal közösen lett eldöntve.

Tavaly elkészültek a tervek, és most, a jó idő beköszöntével végre a kivitelezés is megkezdődhetett. A munkálatok várhatóan áprilisban fejeződnek be, így az igazi tavaszt az apróságok már a hegyvidék első játszóterén tölthetik.

Az önkormányzat reméli, hogy a játszótér nem csak az idelátogató apróságoknak lesz kitűnő hely a szocializálódásra. A beruházás által a felnőttek is egy olyan teret nyernek, ahol közösségi kapcsolatokat hozhatnak létre, erősítve a civil életet és a közösségi gondolkodást a hegyen.

A játszótér – a terület méreteiből adódóan – kevés eszköznek adhat majd helyet, ám azt a lehető legmagasabb színvonalon próbálja elérni. Lesz homokozó, egy kisebb mászóvár, hinta, sőt, süllyesztett trambulin is szolgálja majd a kicsik fejlődését. A nagy mandulafa árnyékában – melynek metszését és koronastabilizációját még ősszel elvégezték a szakemberek – pad biztosít teret a hangulatos beszélgetéseknek. Emellett egy új fa és sövénysor is telepítésre kerül, hogy elrejtse a szomszédok szeme elől a kicsiny játszóteret.

Az utcabeliek igényének megfelelve a játszótér időzáras kaput is kap, továbbá szemetes is lesz a kapun kívül, ugyanis – a területre az utca felől bedobált kutyapiszokból és egyéb szemétből ítélve – vannak olyanok a környéken, akiknek egyelőre gondot okoz a kulturált hulladékkezelés.

Kiemelt hírek

Óbuda Újság Összes Óbuda újság