Békásmegyer neve egyrészt utal az eredeti, agyagos, mocsaras, békák által kedvelt területre, valamint a területet birtokló egykori megyer törzsre és a kiváló folyami átkelést biztosító Megyeri révre. A település „eredeti” – tehát a lakótelepek előtti – történelme évszázadokig egyet jelentett a jelenlegi Ófalu történetével. Azonban a huszadik század közepén és második felében a sváb családok kitelepítése, a terület Nagy-Budapesthez csatolása és a szocialista jellegű lakáspolitikai fejlesztések eredményeképpen az eredeti, falusias jellegű településközpont eltűnt, helyette 1975–1983 között létrejött egy másik, két új lakóteleppel, hatvanezer új lakóval, új szociális-kulturális-városszociológiai jellemzőkkel és új helytörténeti sajátosságokkal.
Az Óbudai Családi Tanácsadó és Gyermekvédelmi Központ a „Szociális városrehabilitáció megvalósítása Békásmegyeren” című, VEKOP-6-os projekt keretében ezeknek a sajátosságoknak jár utána. Ezért az új program keretében a Békásmegyeren élő, elsősorban idősebb lakókat tisztelettel meghívja egy időutazásra, amelynek részei: helytörténeti séta, kiállítás, kvíz és áldozatvédelmi szabadulószoba.
- A helytörténeti séta állomásai során kitérnek arra, hogy milyen is volt a „régi” Békás. Hol van az első világháborús emlékmű? Melyik irányból jöttek be az oroszok? Mit jelentett a „szedd magad” akció a bolgárkertészetben? Hol állt meg régen a HÉV? Hol motorozott annak idején Drapál János? Milyen típusú házakból és hogyan épült fel a lakótelep? Melyik ház felújításakor falazták be a denevéreket? Mikor és hol volt a békásmegyeri robbantás? Miért döntötték le többször is a Kálváriadomb keresztjét?
- A helytörténeti kiállításon meglátogatnak egy ötvenes évekbeli lakást, ahol viszont lehet látni gyermekkorunk „páncéltőkés” bútorait, egyéb tárgyi emlékeit, Lenin-szoborral, unicumosüveggel és szamovárral. A kiállítást az 1950–70-es évekbeli információkkal, történetekkel, brigádnaplókkal, kitüntetésekkel és úttörőnyakkendővel színesítik.
- A kvízjáték célja az 1950-es, ’60-as, ’70-es évekre jellemző tárgyak, fényképek felismerése, azonosítása, valamint az ezekhez kapcsolódó saját történetek, emlékek, sztorik megosztása.
- A programhoz kapcsolódik egy bűnmegelőzési és áldozatvédelmi játék, amelynek célja az időskori áldozattá válás megelőzése. A játékban az idősebb generáció a napjainkra jellemző trükkös lopásokhoz és csalásokhoz kapcsolódó logikai feladatokon keresztül megtapasztalhatják, hogy hogyan előzhetőek meg ezek a bűncselekmények.
Helyszín, kiindulópont: 1039 Budapest, Víziorgona u. 10., Családi Közösségi Tér
Időpont: 2021. 05. 06.; 2021. 05. 21.; 2021. 06. 10. (10–12 óra között)
További információ kérhető Tóth Csilla (06-20/502-9285) és Tapasztó Gábor (06-20/576-8976) témavezetőtől munkaidőben.
A programra jelentkezni az alábbi e-mail-címeken lehet: toth.csilla@kszki.obuda.hu, cstan.vizi10@gmail.com.
Mindenkit a járványügyi szabályok szigorú betartására kérnek a szervezők!
Fotó: Fortepan, Bojár Sándor (Békásmegyer, 1979)