Hétköznapi hősök Óbudán – Galántai György futó

Hírek
Közzétéve:

Galántai-b-hétköznapi hősökOlyan közösséget irányítanak, akik a sportban találják meg vágyaik beteljesülését. Ez lehet kiemelkedő verseny-eredmény, vagy egyszerűen csak az egészségükért, a jó közérzetért végzett munka.
Galántai György, az Óbudai Élményfutárok edzője, az ingyenes óbudai futóklub vezetője, civilben a Coca-Cola értékesítési igazgatója. Emellett sikeres amatőr maratoni futó, heti átlagban 80-90 kilométert fut, versenyre készülve 130-140 kilométert is teljesít.
– Hogyan ismerkedett meg a sportággal?
– Főiskolás korom előtt kerékpároztam, a futással viszonylag későn kezdtem foglalkozni. Először kisebb távokat teljesítettem, 2005-ben egy Coca-Cola félmaratonin szerzett sikerélmény végleg a futás rabjává tett.
– Miért éppen Óbudán folytatja tevékenységét?
– Egyrészt, mert Óbudán lakom, másrészt, mert itt nagyon sok futásra alkalmas útvonal található. A kerületben sokan szeretik a futást, az edzéseken, versenyeken jó a hangulat, összetartó közösséget sikerült kialakítani.
– Milyen értékek mentén, szellemiségben működteti a futó kört?
– Az Élményfutárok egy hivatalos forma nélkül szerveződő csoport. Nekem ez amolyan társadalmi munka, ezt tudom adni másoknak, hogy hozzásegítsem őket az egészséges élethez. Szeretnék példát mutatni, mert ha látják, milyen jól érzem magam, kíváncsiak lesznek, elmondom, mik az alapok, ha kérik, edzéstervet is készítek.
– Mi motiválja ennyi idő után?
– A csapat hangulata, a sokszínű és segítőkész társakkal végzett közös futás mindig feldob, örömmel tölt el az a tudat, hogy hozzájárulhatok a futás, a rendszeres testedzés népszerűsítéséhez.
– Milyen korosztállyal foglalkozik?
– Nálunk nincs korhatár. Futóink életkora vegyes, 15- 65 év közötti tagjaink vannak, a fiatalabbak sokszor kerékpáron ülve kísérik a csoportot.
– Mikor érdemes elkezdeni az adott sportágat, mikor és hol tart edzéseket?
– A futást bármikor el lehet kezdeni. Ismert a mondás: „A láb mindig kéznél van”, -elszántság, akaraterő kérdése az egész. Mi kedden este és szombaton reggel edzünk rendszeresen, néha ad hoc is szervezünk kisebb-nagyobb távú futásokat.
– A sport mellett mi kapcsolja ki szabadidejében?
– A futás számomra egyfajta meditáció, ilyenkor minden stressz kijön belőlem, nekem ez tökéletes kikapcsolódást biztosít. Ezen kívül utazni szeretek és ami kis szabadidőm marad a futás és a munka mellett, azt a családommal töltöm.
– Kik segítik, támogatják munkáját?
– Mint mondtam, ez egy ingyenes és önkéntes szerveződés. Támogatónk nincs, segítséget leginkább a többi futótól kapok, akik lelkesek bármilyen kezdeményezésünk megvalósításában.

Kiemelt hírek

Óbuda Újság Összes Óbuda újság

Kapcsolódó bejegyzések

Hírek
Közzétéve:

Fellegi Ádám koncertje a Megbékélés Háza Templomban

Hírek
Közzétéve:

A köztisztviselők és kormánytisztviselők napja – július 1.

Hírek
Közzétéve:

Budapest Pride