3,5 milliárd forint támogatás a békásmegyeri piacra

Hírek
Közzétéve:

dsc_9418Három és félmilliárd forinttal támogatja a kormány a főváros III. kerületében található Heltai Jenő téri piac fejlesztését – jelentette be Varga Mihály. A nemzetgazdasági miniszter, Budapest II. és III. kerületének országgyűlési képviselője Óbuda-Békásmegyer polgármesterével, Bús Balázzsal tartott sajtótájékoztatóján elmondta: a várhatóan 2019-re elkészülő beruházás a környék egyik legjelentősebb kiskereskedelmi központja lesz – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium.

Az a tény, hogy a kormánynak lehetősége van arra, hogy egyre több esetben és egyre magasabb mértékben járuljon hozzá az önkormányzati fejlesztésekhez, valamint a családok és a vállalkozások támogatásához, annak köszönhető, hogy rendelkezésre állnak az ehhez szükséges források – mutatott rá Varga Mihály. Hozzátette: mindennek a fedezetét a gazdaság bővülése és az ország költségvetési bevételeinek növekedése teremti meg.

A tárcavezető példaértékűnek nevezte, ahogy Óbuda–Békásmegyer önkormányzatának vezetése összefogja és megfogalmazza az itt élő emberek és közösségek igényeit: számos tervet és projektet készítettek elő az elmúlt időszakban, amelyek mindegyike azt a célt szolgálja, hogy a kerület minden tekintetben egyre élhetőbb legyen, váljon oktatási, kulturális és sportközponttá is. A kormány több fejlesztést is támogat a kerületben, így például a néhány hete átadott Váradi utcai Meseerdő Óvoda megépülését, az Árpád Gimnázium energetikai korszerűsítését, valamint a III. Kerületi Torna és Vívó Egylet létesítményének felújítását.

A most bejelentett beruházáshoz, a Heltai Jenő tér gazdasági-kereskedelmi célú rekonstrukciójához, a kormány korábban már 1 milliárd forinttal hozzájárult, ebből az összegből részben a tervezési, valamint az előkészítési munkák készülhettek el. A most bejelentett 3,5 milliárd forinttal a kivitelezést támogatják – tette hozzá. Varga Mihály elmondta: egy olyan modern, kulturált piac és közösségi tér létrejöttét segítik, amely mindenben megfelel a modern nagyvárosi igényeknek.

dsc_9493A sajtótájékoztatón Bús Balázs polgármester elmondta: a 10 ezer négyzetméteren megvalósuló létesítményben az őstermelői piac mellett helyet kapnak más jellegű kiskereskedelmi és szolgáltató tevékenységet folytató vállalkozások is, összesen 109 üzletnek jut majd hely a modern új épületben. Hozzátette: a  kerület vezetésének célja, hogy a kerület lakóinak olyan közösségi tereket biztosítsanak, ahol a találkozásokra is lehetőségük adódik. A békásmegyeri piac egyszerre lesz kereskedelmi és közösségi szempontból is funkcionális épületegyüttes, egyszersmind fejlesztéseik zászlóshajója.

A kiviteli látványtervek megtekinthetők ITT.

Kiemelt hírek

Óbuda Újság Összes Óbuda újság