Kerékpárral a munkába

Hírek
Közzétéve:

kerekpar_atadas_cs

A kerékpár a legegészségesebb eszköz arra, hogy az ember munkába járjon, ezért remélem, minél több dolgozónk élhet majd ezzel a lehetőséggel. Az önkormányzat a kerület fejlesztésében is arra törekszik, hogy ezeket az eszközöket minél biztonságosabban lehessen használni itt – mondta Bús Balázs polgármester október 1-jén, a Fő téren, ahol rövid beszéde végén maga is nyeregbe pattant, hogy kipróbálja az átadott harminc kerékpár egyikét.

kerekpar_atadas6kerekpar_atadas_bb_b

Óbuda-Békásmegyer Önkormányzata 2009-ben nyerte el először a „Kerékpáros-barát Munkahely” díjat, mellyel elismerték a hivatal környezetbarát szemléletmódját. Már akkor 20 db kerékpár állt a dolgozók rendelkezésre, a könnyebb munkába jutás érdekében. 2013-ban újra pályázott az önkormányzat a címre, amelyet 2014-ben el is nyert.

kerekpar_atadas_8

A dolgozói igényeket látva Bús Balázs polgármester, újabb 30 db kerékpár vásárlását kezdeményezte, melyből 10 db az önkormányzati kerékpárflottát bővíti, míg 10-10 eszközt Óbuda-Békásmegyer Védőnői Szolgálatának, illetve az Óbudai Családi Tanácsadó és Gyermekvédelmi Központnak adott át használatra.

kerekpar_atadasa_a_Fo_teren

A kerékpározás nem csak egészséges, hanem környezetbarát eszköz is, az önkormányzat azért törekszik arra, hogy folyamatosan fejlődjön az infrastruktúra, és minél többen használhassák. Az önkormányzat a Berguson Kerékpárszaküzlettel közösen üzemelteti az Óbudai Kerékpárkölcsönzőt, ahol már több mint 70 biciklit bérelhetnek a kerületi lakosok hétköznap 200 Ft/nap összegért, a nem óbudai lakosok 200 Ft/óra, hétvégén és munkaszüneti napokon 200 Ft/óra a bérleti díj ellenében.

A kerékpárvásárlással és a kölcsönző üzemeltetésével a fő céljuk továbbra is az, hogy Óbuda-Békásmegyer lakosainak munkába jutását könnyítse, egészségük megőrzését ösztönözze, közvetve a gépjárműforgalmat csökkentse, mindezzel a kerékpározást népszerűsítse.

Kiemelt hírek

Óbuda Újság Összes Óbuda újság