Közösségi tervezés: együtt formálják a köztereket

Hírek
Közzétéve:

Tavalytól új időszámítás kezdődött a III. kerületi parkok és terek felújítása terén, ugyanis Óbuda–Békásmegyer Önkormányzata társadalmasította a közterületi tervezést. Ennek a szociális építészetnek, illetve közösségi tervezésnek nevezett, Nyugat-Európában bevett gyakorlatnak a lényege, hogy a lakosság véleményét kikérve újítják meg, töltik meg új tartalommal a közterületeket. A közösségi tervezés során az önkormányzat szakemberei kijelölik a fejlesztendő közterületeket, meghatározzák, hogy mit – például közparkot, sportparkot vagy játszóteret – szeretnének létrehozni az adott területen, majd felveszik a kapcsolatot a környékbeli lakosokkal, civil szervezetekkel és más érintettekkel, akik igényeit kérdőívekkel mérik fel, illetve akikkel aktív, kiscsoportos workshopok keretében vitatják meg a problémákat, s egyeztetik az elképzeléseket. A felmerült javaslatokat összefoglalva igyekeznek olyan kompromisszumos megoldást találni, amelyet valamennyi résztvevő elfogad, majd a projektben közreműködő tervezők elkészítik a tervvázlatokat, és mielőtt a végleges tervek megszületnének, ezeket a terepen is bemutatják a lakóknak.

Közösségi tervezés_holdudvar Sánta BalázsAz első közösségi tervezések 2015 áprilisban indultak el az Óbuda–Békásmegyer Városfejlesztő Nonprofit Kft. koordinálásával, többek között a békásmegyeri Táncsics Mihály park, a Szépvölgyi úti park, illetve a Holdudvar park rehabilitációjával. Azóta több másik közterület is sorra került, s ma is folyamatosan zajlik a munka. A tavalyi tervezések eredményeként megszületett koncepciótervek alapján a tervezők csaknem mindenütt elkészítették, vagy jelenleg készítik a kiviteli terveket. Emellett hat területen kezdődött meg az új tervezés. A Vörösvári úton a Szent Margit Rendelőintézet környezetének megújítása, az Óbudai Hegyvidéken, az Ilonka utcában új játszótér létrehozása, a Pók utcai lakótelepen az Arató Emil térnek és környékének az újragondolása, a Flórián téren a zöldfelületek újratervezése, Békásmegyeren pedig a Jendrassik és Bebó utcák között található kihasználatlan terület parkosítása, illetve a Víziorgona utca valódi sétánnyá alakítása a cél. „Idén már teljesen új közparkot is terveztünk. A Testvér-hegy és Tábor-hegy találkozásánál egy kihasználatlan önkormányzati telken indult egy játszótér közösségi tervezése, melyet a közelben élő anyukák kezdeményeztek. Összesen kilenc találkozó gyümölcseként már a kiviteli terv is megszületett – tájékoztatta a Pest-budai Látképet Virág Benedek, az Óbuda–Békásmegyer Városfejlesztő Nonprofit Kft. ügyvezetője.– Mindemellett az ősz folyamán egy közösségi cserje- és faültetést is szerveztünk a békásmegyeri Heltai Jenő tér melletti lakóterület rehabilitációját célzó projektünk részeként.” A fák kiválasztásában és ültetésében Bús Balázs polgármester is részt vett, személyesen ellenőrizve a munkálatokat.

rajz_nyito_cella trichoraMint Virág Benedektől megtudtuk, az eddig elkészült tervek közül elsőként a már említett Ilonka utcai játszótér nyithatja meg a kapuit jövő tavasszal. A többi terv esetében a kerület 2017-es költségvetéséről szóló képviselőtestületi döntés határozhatja meg, hogy mi és milyen ütemezéssel épülhet majd meg. Mindez a beruházások forrásigényének is függvénye, amely a néhány millió forintos apró játszótértől kezdve a sok százmilliós, több hektáros területet érintő közterület-rekonstrukcióig terjedhet. A fejlesztések megvalósításához az önkormányzat saját forrásain túl külső támogatást is keres. Ilyen például a Fővárosi Önkormányzat Tér_Köz pályázata, amelyre a kerület több közösségi tervvel is pályázik majd, de az egyéb állami, uniós lehetőségeket is folyamatosan figyelik.

A közösségi tervezéseknek jelentős közösségépítő ereje is van. „A workshopokon párbeszéd alakul ki az egymás szomszédságában élők között, ahol tisztázhatók és közös nevezőre hozhatók például a kutyások és a kisgyermekesek, a fiatalok és az idősebbek, illetve az autósok, a kerékpárosok és a gyalogosok közötti nézetkülönbségek. A tapasztalat, hogy akik részt vesznek az egyes területek tervezési alkalmain – ami átlagosan 4-10 találkozót jelent –, vagy az interneten keresztül kapcsolódnak be a tervezésbe, egyfajta önszerveződő közösségként kezdenek el működni a folyamat végére. Néha még barátságok is megalapozódnak” – ismertette Virág Benedek.

Szöveg: Heti Válasz – Pest-Budai Látkép / Csikor Ottó

Kiemelt hírek

Óbuda Újság Összes Óbuda újság