Megnyílt a „Pöttömház” a Váradi utcai óvodában

Hírek
Közzétéve:

Egyre többen költöznek Óbudára, ezért egyre növekszik az óvodai férőhelyek iránti igény. Ezzel, illetve a gyermekek iránt érzett felelősséggel indokolta Bús Balázs, Óbuda-Békásmegyer polgármestere, hogy miért volt időszerű korszerűsíteni a 12 éve üresen álló házat. Az ünnepélyes átadón a városvezető úgy fogalmazott, az egykori romos épület eredeti funkciójának visszaállítása a férőhely hiány csökkentés mellett egyfajta múltmentést is jelent. Ismertetése szerint az elkövetkezendő napokban összesen majdnem 4000 gyermek (3987) jár majd a kerület óvodáiba.

ovi2A kormánynak és az önkormányzatnak mindent meg kell tennie azért, hogy ne csak a jelen körülményeit alakítsa, de a jövőért is tegyen. Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter, országgyűlési képviselő azt monda, a kormány elkötelezett a kedvezőtlen demográfiai tendenciák megfordításában és a gyermekeket nevelő családok támogatásában, adó- és járulék kedvezmények biztosításával, részmunkaidős munkahelyek létrehozásával, és új, megfelelő körülményeket biztosító intézmények építésével. Ezt szolgálja a minisztérium pályázati rendszere, melyen települési önkormányzatok szerezhetnek forrást céljaik megvalósításához. A Meseerdő óvoda is annak a mintegy 2,5 milliárd forint keretösszegű pályázati forrásnak köszönhetően újulhatott meg, melyre összesen 66 önkormányzat pályázott.

ovi1
Bús Balázs polgármester átveszi az óvoda képviseletében jelenlévő dr. Kovács Antalnnétól az épület kulcsait, melyeket az intézmény új vezetőjének, Érchegyiné Futó Csillának ad tovább

 

A pályázatnak köszönhetően a felújított épület korszerűbb, biztonságos és esztétikus környezetet teremt az idejáró gyerekek számára. Az új épület 3 csoportszobával, tornateremmel, 2 fejlesztőszobával, 3 mosdóval és melegítőkonyhával rendelkezik. A csoportszobák összesen 65 kisgyerek befogadására alkalmasak fizikailag, és a felújításnak köszönhetően, a speciális nevelési igényű (SNI) gyerekekkel együtt 75 fő számára biztosít magas színvonalú ellátást.

ovi4A Meseerdő Óvoda úgynevezett integráló óvodaként működik, sajátos nevelési igényű, beilleszkedési zavarokkal küzdő, autista gyerekek számára is megfelelő nevelést tud nyújtani. A csoportszoba-bővítéses lehetővé tette, hogy az SNI-s gyerekekkel kis létszámú csoportokban, a gyerekek állapotának megfelelő foglalkozásokat tarthatnak a pedagógusok. Az épület új tornaszobáját a szemközti épületben található csoportok is használni tudják. A fejlesztésnek köszönhetően az épület előtti játszóudvar is megújult, új kerti asztallal és különböző játékokkal gazdagodott.

 

 

Kiemelt hírek

Óbuda Újság Összes Óbuda újság