Ülésezett a képviselő-testület

Hírek
Közzétéve:

Több ponton módosult a helyi adókról szóló rendelet. A képviselő-testület – a 2012-ben elkezdett helyi adópolitika következetes folytatásaként – a fejlesztési célok megvalósításához szükséges stabil adóbevételeket differenciált adóztatással kívánja biztosítani. Erre tekintettel a testület az építményadó általános mértékét 1750 Ft/m²/év összegben, míg a telekadó általános mértékét 180 Ft/m²/év összegben határozta meg. A 3000 m²-t meghaladó bevásárlóközpontok, továbbá a Római-parton lévő épületek után, valamint a zenés táncos rendezvények céljára használt, legalább 250 fő befogadására alkalmas épület után a fizetendő adó mértéke – a törvényben meghatározott maximum mértékhez igazodva – 1853 Ft/m²/év lett. Ugyanakkor nem változik a magánszemélyek tulajdonában lévő garázsra, gépjárműtárolóra vonatkozó adótétel (400 Ft/m²/év) és továbbra sem kell építményadót fizetni a magánszemély tulajdonában lévő, kizárólag lakás céljára használt lakások után.

Markáns változás, hogy 2018. évtől az építményadó tárgyi hatálya kiterjed a településkép védelméről szóló törvény szerinti reklámhordozókra is, itt az adó alapja a reklámhordozó reklámközzétételre alkalmas felülete, négyzetméterben kifejezve. Az adó éves mértéke 12.000 Ft/m²/év összegben került meghatározásra. A reklámhordózók adóztatásával összefüggésben szigorodik a magánszemély kommunális adójának mentességi rendelkezése is, miszerint a magánszemély tulajdonos nem jogosult a mentességre, ha az ingatlanán a településkép védelméről szóló törvény szerinti reklámhordozó került elhelyezésre.

A III. kerület saját fenntartású óvodáiban eddig a speciális nevelési igényű gyermekeket teljes egészében a Szellő Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény látta el. Az utóbbi években azonban kapacitás hiányában egyre több órát kénytelenek az óvodák átvállalni. Mivel az SNI-s gyermekekkel való foglalkozást csak gyógypedagógus szakemberek végezhetik, ezért az önkormányzatnak részt kell vállalnia az ellátásban és finanszírozásban is. Az óvodákban jelenleg meglévő szakemberek végzettsége megvan ahhoz, hogy a beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő gyermekek mellett az speciális nevelési igényű gyermekeket is ellássák. A képviselő-testület megszavazta az ehhez szükséges többletforrást az idei évre vonatkozóan és határozott a támogatás szerepeltetéséről a jövő évi költségvetésben is.

Óbuda-Békásmegyer Képviselő-testülete megvonta a névhasználati jogot az Egyesület a Római-partért szervezettől. Az egyesület korábban a közösségi médiában közölt nyíltan antiszemita és bizonyos csoportokat hátrányosan megkülönböztető bejegyzéseket, ezért méltatlanná vált a „Római” név további viselésére. A civil csoport eddig is jogtalanul használta a településrész nevét, ugyanis annak felhasználásához a képviselő-testület előzetes jóváhagyása szükséges.

Karácsonyhoz közeledve a képviselő-testület a polgármester előterjesztésére megszavazta az idei karácsonyi támogatás összegét. A jogosultak – a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülő gyermekek, és fiatal felnőttek, valamint a jövedelempótló támogatásra jogosult személyek – száma 744 fő, akik a 2017-es évben megemelt, 8000 Ft-os összeg folyósítására számíthatnak. Az önkormányzat hosszú évek óta támogatja az ünnepek alkalmából a fenntartásában működő kerületi oktatási, szociális és gyermekvédelmi intézményeket is. A szervezetek karácsonyi ünnepség szervezésére, ajándékcsomagok összeállítására fordíthatják az összeget a gyermekek és az intézményi ellátottak számára.

Nyáron az önkormányzat az Óbudai Sport Kft. közreműködésével lehetőséget teremtett arra, hogy a III. kerületben tanuló, példás tanulmányi eredményt elérő diákok a Lengyelországban és Erdélyben élő társaikkal egy időben csereüdülésen vehessenek részt. Hozzánk, a tavalyi évhez hasonlóan idén is érkeztek gyermekek Kárpátaljáról, Aknaszlatina városából.
Az Első Óbudai Német Nyelvoktató Nemzetiségi Általános Iskola 35 tanulója 12 napot töltött Krakkó és Wisla városában. A Medgyessy Ferenc Általános Iskola 27 diákja Pottyondon, Csíkszereda közelében tölthetett 9 napot.  A csereüdülés keretein belül hazánkba érkező külföldi diákok az előzetes programterv terv alapján megtekintették az ország történelmi és építészeti nevezetességeit. A diákok ellátogattak az önkormányzat sóstói ifjúsági táborába is.

2017. szeptemberében lakossági konzultáció keretében az önkormányzat megkérdezte a Római-part jövőjéről az érintett lakosok véleményét. A konzultációs kérdőívre összesen 3091 db értékelhető válasz érkezett. Az eredmények szerint a válaszadók elsősorban biztonságos, természetes, családias és rendezett partra vágynak. Legkevésbé azt szeretnék, ha nyüzsgő lenne, de túlságosan modern és elegáns területet sem szeretnének. (Az eredmény részletei ITT olvashatók.)
A válaszadók ötöde (20%) vadregényes, élettel teli, vidám helyre vágyik, ami nem túl rendezett, nem túl modern és nem is túl elegáns. Közel tízből négy válaszadó (36%) azt preferálja, hogy a természetben nyugodtan kapcsolódhasson ki, töltődhessen fel és ehhez szükségesnek látják azt, hogy ne legyen nyüzsgő a part. Egy kicsivel többen vannak azok (44%), akik viszont azt szeretnék, hogy a Római-part családi rekreáció helyszíne legyen, aminek kulcskérdése a biztonság és a természetesség, de emellett nagyfokú rendezettséget igényelnek, amit – a többieknél – egy modernebb, elegánsabb kivitelezésben képzelnek el. A válaszadók szerint a fejlesztéseket tekintve legfontosabb lenne lépéseket tenni a zöldterületek karbantartását és a tisztaságot illetően. A legsürgetőbb feladatok egyikeként a parton lévő régi, romos épületek helyzetének rendezését, valamint a gyalogút és kerékpárút szétválasztását jelölték meg. A Római-part környékén élők szívesen látnának több különböző jellegű programot. A vendéglátóhelyek mennyiségével elégedettek a kérdőívet kitöltők, ugyanakkor a minőségi paraméterek tekintetében már kritikusabbak. A tisztaság és a higiénia területén komoly hiányosságokat éreznek, és ennek megfelelően többségük támogatná, hogy a Főváros, mint a terület vagyonkezelője szabályozást vezessen be a vendéglátóhelyek, teraszok rendezettebbé tételének érdekében. A döntő többség (tízből kilenc fő, amellett foglalt állást, hogy a Római-parton továbbra se lehessen lakóépületeket építeni, és maradjon meg, illetve fejlődjön a terület szabadidős, turisztikai, sportolási funkciója. Összességében a válaszadók 3/4-e olyan fejlesztést tartana jónak a Római-parton, ami megőrzi a terület jellegét, de rendezi a helyzetet.

Az óbudai önkormányzat képviselő-testülete szeptember végén arról döntött, hogy (a szakmai tanulmány elkészültéig) semmilyen tervhez – így a „Csillaghegyi-öblözet árvízvédelmi fejlesztése vízjogi létesítési engedélyes tervhez – sem adja meg a tulajdonosi hozzájárulást. Miután a Fővárosi Közgyűlés október 25-éi ülésén úgy döntött, hogy kettéválasztja, és külön projektként kezeli az Aranyhegyi-patak és a Barát-patak árvízvédelmét, így annak megvalósítása a római-parti védműtől függetlenül elvileg megkezdődhetne. Az ezt akadályozó III. kerületi tilalmat oldotta most fel a helyi képviselő-testület azzal, hogy kiegészítette 517/2017.(IX.29.) határozatát és a Csillaghegyi-öblözet árvízvédelmi fejlesztése vízjogi létesítési engedélyes tervben az Aranyhegyi-patak és a Barát-patak vonatkozásában, mint önálló projektelemekre megadta a tulajdonosi hozzájárulást.

Nyitókép: Benkő Vivien Cher

Kiemelt hírek

Óbuda Újság Összes Óbuda újság