Hivatás, szolgálat, szeretet – Augusztus 10-én Fischer Ágostonra emlékezünk

Hírek
Közzétéve:

162 éve augusztus 10-én született Fischer Ágoston, akinek életműve ma is követendő példa Óbuda szociális és nevelési kultúrájában. A plébános, szervező, emberbarát nemcsak hitt az esélyteremtés erejében, hanem a szalézi rend elkötelezett híveként egész életét ennek szentelte. Legfontosabb célja az volt, hogy azoknak a gyerekeknek is otthont, törődést és jövőképet adjon, akikről a világ megfeledkezett.

Fischer Ágoston nevéhez fűződik a szalézi rend óbudai megtelepedése, amely új fejezetet nyitott a kerület szociális és oktatási életében. A Don Bosco szellemiséget képviselő rend – Fischer Ágoston közreműködésével – különösen az elhagyott, nehéz sorsú fiatalok felkarolásában vállalt úttörő szerepet.

Ahogyan Don Bosco, a szalézi szent fogalmazott: „Ha a szeretet irányít, megtalálod minden számításodat.”

Fischer Ágoston valóban sorsfordító esélyeket teremtett gondozottjainak. A legmaradandóbb alkotása az óbudai Senki fiai otthon, amely az otthontalan, árva és nehéz körülmények között élő fiúknak nyújtott menedéket és nevelést.

Ez az intézmény nemcsak biztonságot, hanem méltóságot is adott a gondozott gyermekeknek. Példát mutatva számukra, hogyan lehet szeretettel és odafigyeléssel társadalmat formálni – Fischer Ágoston így lett nemcsak pap, hanem atyai gondviselő a pártfogoltjai és Óbuda érzékeny közössége számára.

A harmadik kerületben ma is nagy tisztelettel ápoljuk emlékét. Többek között park őrzi nevét, és Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat minden évben át adja a róla elnevezett díjakat.

A rendelet értelmében a Fischer Ágoston-díj annak a kiemelkedő tevékenységet kifejtő természetes személynek adományozható, aki Óbuda-Békásmegyer szociális ellátásainak, szolgáltatásainak fejlődéséhez, valamint a hátrányos helyzetű lakosai életminőségének javításához kimagasló teljesítményével vagy életművével hozzájárult.

Kiemelt hírek

Óbuda Újság Összes Óbuda újság