„Hogy a kerület minden lakosa vissza tudjon jelezni” – Lakossági fórum Óhegyen

Hírek Aktuális
Közzétéve:

Egész hónapban zajlanak a Közösségi Költségvetés 2023 lakossági fórumai, összesen hat alkalommal, hat helyszínen van mód megvitatni a körzetek fejlesztéseit. Március 7-én este az Óhegy Klubházban ültünk össze beszélgetni, játszani, átgondolni egymás javaslatait. Köszönjük, hogy eljöttek, és megosztották velünk és egymással az elképzeléseiket.

A jelenlévőket dr. Kiss László polgármester köszöntötte, aki ez alkalommal is hangsúlyozta: minden ilyen találkozó rendkívül értékes, hiszen az itt élőktől közvetlenül tudjuk meg, hogy az ő lakóhelyükön milyen fejlesztések, beavatkozások lennének szükségesek, van mód részleteiben is átbeszélni egy-egy problémát, felvetést.

„A Közösségi Költségvetés egyik legnagyobb erénye, ahogy az ilyen találkozóké is, hogy ne csak a sűrűn lakott területek problémáit lássuk és halljuk, hanem azokat is, ahol kevesebben élnek.” Fontos, emelte ki a polgármester, hogy helyzetbe tudjuk hozni a lakosokat, az egész kezdeményezés leglényegesebb eleme pedig, hogy végre valóban érdemi lehetőség adódik arra, hogy beleszóljanak a helyi ügyekbe, hogy dönthessenek arról, a lakóhelyükön milyen fejlesztésekre fordítsa az önkormányzat a forrásait.

Arra biztatta dr. Kiss László a megjelenteket, hogy függetlenül attól, hogy az este során milyen javaslatokról fognak vitázni, otthon mindenki bátran írja meg a saját ötleteit, akármennyi is van, és arra kérte a helyieket, fogjanak össze, és támogassák egymást is abban, hogy egy-egy hasznos javaslat valóra válhasson.

„Én tavaly, ha jól emlékszem, nyolc javaslatot nyújtottam be, és sajnos egy sem került azokban a körzetekben a szavazólapokra, de nem is ez a lényeg – mondta a polgármester. – A lényeg az, hogy közösen gondolkodunk arról, mitől lesz szebb és élhetőbb a kerület. Közösen döntünk, és egyre felelősebben járunk el, ha a lakóhelyünkről van szó.”

Ezt követően Avar Zoltán, a Városfejlesztő munkatársa, a projekt egyik vezetője ismertette az este menetét és a kártyajáték szabályait, valamint a Közösségi Költségvetéssel kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat, majd munkatársa, Fülöp Johanna közreműködésével az asztaloknál megkezdődött a csoportmunka, azaz az ötletek ismertetése, közös megbeszélése, megvitatása és a megvalósíthatósági szempontok szerinti értékelése, pontosítása.

Ez alkalommal is nagyon hasznos eszmecserékben lehetett részük a jelenlévőknek, és számos, az itt élőknek fontos fejlesztési javaslatot volt mód kihangosítani, átgondolni.

Szóba került egyebek mellett a Táborhegyi park, a bányaterület megőrzése és védelme, a záportározó kitisztításának és a víz elvezetésének lehetőségei, gyalogos erdei út kiépítése, közösségi kert kialakítása, padok kihelyezése, valamint az esővíz gyűjtéséről és felhasználásáról is hosszan beszélgettek a résztvevők. Mindent összevetve nagyon sok, a környezetvédelmet és a fenntarthatóságot, a helyi zöldfelületeket érintő javaslatot volt lehetőség átbeszélni az Óhegy Klubházban. Köszönjük, hogy velünk tartottak.

Várjuk Önöket a további alkalmakra is szeretettel!

A javaslatokat április elsejéig várjuk, a szavazás pedig majd május elsején kezdődik.

 

Következő lakossági fórumunkra is várjuk Önöket szeretettel Kaszásdűlői Kulturális Központban március 9-én, csütörtökön.

 

A további alkalmakról ITT találnak összefoglalót.

 

Ne feledjék: a mi otthonunk, a mi döntésünk.

Kiemelt hírek

Óbuda Újság Összes Óbuda újság