Hol a hosszú élet titka? A Rómain! – Tudunk-e közösen gondolkodni a part jövőjéről? Reméljük, igen!

Hírek
Közzétéve:

Hogyan válhatna ismét valódi, intenzív közösségi térré a Római-part? A Külker Evezős Klub Óbuda megemlékezve több mint százéves jelenlétükről és a mögöttünk álló árvízről ennek a kérdésnek az újragondolására hívott a közelmúltban.

„112 éve evezünk Óbudán” hirdeti a Külker Evezős Klub Óbuda Római-parti csónakházának homlokzatán az idő múlásával évről évre megújuló emléktábla. Az evezős klub tagjai idén is megemlékeztek a nagy múltú sportklub Duna-parti jelenlétéről, a táblát ezúttal az egyesület legifjabb, tíz esztendős tagja avatta fel, jelképezve, hogy hagyományaikat ápolva a jövő nemzedékére is számítanak.

Szépség és pusztító erő

Szintén ezen az ünnepi alkalmon helyezték el a Duna 2024. szeptember 21-i vízállását jelző táblát. A tábla, amelyet Burján Ferenc általános alpolgármester és Vanczák Gergő, a Magyar Evezős Szövetség stratégiai alelnöke leplezett le, mindannyiunkat arra emlékeztet, hogy szeretett folyónk ajándékai mellett bizony pusztító erővel is bír, amelyet éppúgy tisztelnünk kell, mint szépségét.

A táblaavató események, amelyeken Béres András alpolgármester, valamint Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat munkatársai és kerületi civil szervezetek képviselői is részt vettek, alkalmat kínáltak a közös gondolkodásra is a Római-part és a vízi sportok jövőjéről, fejlesztési kilátásairól.

A kék zóna nem elérhetetlen

„A Római-part fővárosunk és valamennyiünk közös kincse, így lehetne a mi kék zónánk”, – fogalmaz Mihály Tibor, Külker Evezős Klub Óbuda elnöke.

(Kék zónának nevezik azokat a földrajzi területeket, amelyek adottságaik révén biztosítják az ott élőknek a hosszabb várható élettartamot és azt, hogy a jellemzően életmóddal összefüggő idült betegségek ritkábban sújtsák őket.)

„Szintén nemzetközileg elfogadott tény, hogy a rendszeres testmozgás és az intenzív közösségi élet hasonlóan jótékony hatással van ránk. Mindez igaz a Római-part nyújtotta lehetőségekre, ahogyan az evezős klubunkra is: minden korosztály számára biztosítunk esélyt a sportolásra, amely összeköt minket, így ha piciben is és hosszútávon, de bátran kitűzhetjük mi is célként magunk elé a kék zóna koncepció megvalósítását itt, helyben.”

A régi, pezsgő élet feltámasztása

Mihály Tibor, aki maga is több mint ötven éve vezeti a klubot, még jól emlékszik a fél évszázaddal ezelőtti életre a Római-parton. „Tavasztól őszig pezsgő közösségi élet zajlott itt, az embereknek több szabad idejük volt, ugyanakkor kevesebb lehetőségük a kikapcsolódásra, így a családok igen jól érezték itt magukat, de azután zsugorodtak vagy éppen meg is szűntek ezek a közösségi terek, és velük az együtt töltött idő szintén.”

Az evezősök csapata ezt a hagyományt szeretné újra éleszteni, így meg is válaszolják a saját maguk által feltett kérdést: mi lesz veled Római? Kék zóna! hirdeti molinójuk.

Közösen sikerülhet

Ehhez persze, rengeteg munka és ötlet kell, de vannak már a főváros vizes kerületeiben jógyakorlatok, amelyek követéséhez minden megvan a Római-parton: „A vízi sportok mellett a part zöldje is kínál lehetőségeket, közös tai chi vagy jóga foglalkozásokat éppúgy láttam már, mint a közös zenélésben valódi közösségi élményt megtapasztaló műkedvelő dobosokat, tehát koránt sem elrugaszkodott terv hasonlókat kezdeményezni.”

Léteznek is a Rómain hasonló aktivitások, hiszen a sportegyesületek, evezős közösségek, civil szervezetek, az önkormányzat nyújtotta évek óta megvalósuló, egyedülálló Római-parti plázs, mind felfűzhetők erre a koncepcióra, véli Mihályi Tibor. És ha mindezt sikerülne közös erővel intenzívebbé tenni, akár a kék zóna mozgalom csírája is lehetne.

Persze, ehhez valamilyen konszenzusra lenne szükség, állítja a sportklub elnöke, nem elhallgatva, hogy komoly ellentétek, érdekütközések vannak jelen a környék életében: „Beszéljük meg, beszéljünk róla, a Római és a saját érdekünkben…”

Kiemelt hírek

Óbuda Újság Összes Óbuda újság