Húszéves a Római Sport Egyesület

Hírek
Közzétéve:

Gyepes Lajos vezetésével 20 évvel ezelőtt, 1996 márciusában alakult meg Óbudán a Római Sport Egyesület. Céljukként tűzték ki a vezetők, hogy a kerületben élő gyermekek a Római SE-ben az úszósportban az alapoktól kezdve egészen az élsportig eljuthassanak. Az elmúlt húsz év alatt több ezer gyermeknek biztosítottak erre lehetőséget.

Aki kicsit is belelátott az egyesületben folyó munkába, jó szívvel konstatálhatja, nem csupán mendemonda, hogy a légkör családias: minden küzdelmével és felhőtlen pillanatával együtt az. A jubileumi rendezvényre is szép számmal érkeztek az egyesület sportolói szüleikkel, és sokan azok közül, akik figyelemmel kísérték, segítették a szervezet munkáját.

Céljukként tűzték ki, hogy a kerületben élő gyermekek a Római SE-ben az úszósportban az alapoktól kezdve egészen az élsportig eljuthassanak. Az elmúlt húsz év alatt több ezer gyermeknek biztosítottak erre lehetőséget. Hosszú évekig Délczeg István is kivette részét a gyerekek tanításából, versenyekre felkészítéséből, s bár időközben nyugdíjba vonult, mindig figyelemmel kíséri a mesterek és tanítványaik munkáját. A komoly szakmai háttér kialakításban nagy szerepet vállalt két Csillaghegyen élő híresség: Székely Éva olimpiai bajnok úszónő és dr. Török Ottó olimpiai bronzérmes öttusázó. Mindketten a mai napig mentorálják a Római SE-et.

Csillaghegyről az olimpiára

Az egyesület elnöke nem győzte sorolni az eddig elért eredményeket. Kiemelte: az igazán nagy áttörés 2004-ben történt, saját nevelésű úszóval, Boulsevicz Beatrixszal, akit a csillaghegyi uszodából egészen az athéni olimpiáig juttatott el Gyepes Lajos, az egyesület elnöke. Számtalan hazai és világversenyen vettek részt az RSE úszói az elmúlt évtizedekben, világbajnokságokon, Európa-bajnokságokon, ifi Európa-bajnokságokon, ifi európai olimpián, ahonnan aranyérmekkel tértek haza.

Előttem az utódom

Gyepes Lajos fia, Gyepes Ádám is csatlakozott az egyesülethez 2010-ben, aki 2013 óta az úszó-szakosztály vezetőedzője. Új lendületet hozott az egyesület életébe, válogatott versenyzők fémjelzik munkáját. Az óbudai sportklub az élsport mellett nagy hangsúlyt fektet a kerületi tömegsportra is, óvodás úszásoktatástól egészen a kondícióúszásig. Idén pedig megalakult a női vízilabda- szakosztályuk dr. Tim Gábor vezetésével. Az úszótáboraikban több száz gyermek fordul meg nyaranta. Az úszás mellett kerületi sport és civil rendezvényeket szerveznek, többek között hatodik éve rendezik a római-parti Halászlé Fesztivált, melyet idén ősszel tartanak legközelebb.

Szobrot állítanának

Ebben az évben nagy álmukat szeretnék megvalósítani társegyesületükkel, a Rómaifürdő SE-vel közösen. Szobrot állítanának a közel 100 éves római-parti evezős-kajakos csónakházi élet tiszteletére és emlékére.

Az egyesület 20 éves fennállása óta a csillaghegyi uszodában tartja edzéseit. Gyepes Lajos felidézte azt a két évtizedes küzdelmet, amit többek összefogásával vívtak azért, hogy ne zárják be a sportintézményt. A szervezet vezetőinek, sportolóinak az egyik legnagyobb születésnapi ajándéka volt a hír, mely szerint 2017-ben egy vadonatúj fedett úszómedencével bővül a csillaghegyi uszoda, így a Római SE úszói modern körülmények között készülhetnek az elkövetkezendő olimpiákra Óbudáról, Csillaghegyről.

Kiemelt hírek

Óbuda Újság Összes Óbuda újság

Kapcsolódó bejegyzések

Hírek
Közzétéve:

BKK: Nem fogadható el a HÉV-eknél a járatritkítás

Hírek
Közzétéve:

Folyamatosan zajlik a Római-part takarítása, jövő héten megkezdjük a fertőtlenítést

Hírek
Közzétéve:

Szavazzon Ön is a Magyar Hospice Alapítványra!