November 28-án pénteken 17.00 órától négy hétvégén keresztül gazdag, színes programkínálattal, újdonságokkal és főképpen varázslatos adventi hangulattal várjuk Önöket Óbuda Fő terén!
Fő téri vásár
Évről évre megújuló, hangulatos vásárunk egyaránt elismert szakmai körökben és kedvence az idelátogató közönségnek! Idén is ügyeltünk arra, hogy változatos kínálattal, minőségi gasztroházakkal és kézműves portékákkal várjuk vendégeinket.
Advent a jégen
Ingyenes jégpályákkal várjuk látogatóinkat Óbuda Fő terén és a Békásmegyeri Piac Közösségi terén is!
Meglepetések a Fő téri jégpályán
December 6-án a kicsik ismét együtt csúszkálhatnak a Koris Mikulással. Az idősebbeket három pénteken is várja az Arató Jégdiszkó! A Pavuk Műkorcsolya Iskola versenyzőit és az Óbudai Hockey Academy bemutatóját két-két alkalommal csodálhatják meg a korcsolyapályán.
Fotópont
Idén két helyszínen is! A Fő téren az előző évek közkedvelt rénszarvasszánjánál, a Szentlélek téren pedig a csillogó ajándékdoboznál készíthetnek varázslatos fotókat, szelfiket!
Mézeskalács ház
A legkisebbek örömére december hatodikáig a Mikulás és manói fogadják a gyerekeket, majd december 7. és 21. között kézműves foglalkoztatóval kedveskedünk nekik.
Adománygyűjtés
A Fő téri adománygyűjtő faházban idén a Baptista Szeretetszolgálat „Cipősdoboz” akciója keretében adományozhatnak hasznos ajándékokat a gyerekeknek november 28. és december 19. között. Az Óbudai Kutyás Egyesület pedig négylábú barátaink számára vár felajánlásokat december 20-án.
Nagylelkűségüket azzal is kifejezhetik, ha az Óbudai Rehabilitációs és Foglalkoztatási Központ ellátottjainak karácsonyi ajándéknak is mutatós munkáiból vásárolnak.
Bármely adománygyűjtő akcióban való részvétellel tombolán vehetnek részt, és ha szerencséjük van értékes Lumina Park családi belépőt nyerhetnek!
Hétvégenként az adventi időszak bensőséges hangulatát idéző ingyenes gyerekműsorokkal és koncertekkel várjuk Önöket:
Első adventi hétvége
2025. november 28., péntek
17.00 óra
A rendezvényt megnyitja dr. Kiss László polgármester
Díszvilágítás felkapcsolása
Jégpálya megnyitó a Pavuk Műkorcsolya Iskola és Sport Egyesület versenyzőinek bemutatójával
18.00 óra Gájer Bálint Voice&Piano
2025. november 29., szombat
11.00 óra Kaláka együttes: 3 székláb című gyerekműsora
16.00 óra Palya Bea és zenekara – „Fénydalok”
18.20 óra Misztrál
2025. november 30., vasárnap
11.00 óra Kovácsovics Fruzsina gyerekműsora
16.00 óra Nagy Bogi és zenekara
17.00 óra Tűzzsonglőrök
17.30 óra Az első adventi gyertyát meggyújtja Borosné Szűts Ildikó, a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. vezérigazgatója
18.20 óra StEfrem
Második adventi hétvége
2025. december 6., szombat
11.00 óra Zene-Bona Társulat — Mézi és az elveszett recept című mikulás műsora
16.00 óra Nóvé Soma és ifj. Csoóri Sándor
18.20 óra Feke Pál
2025. december 7., vasárnap
11.00 óra Kámfor zenés bábszínház
16.00 óra Karácsony James és dr. Bérczes Viktor „Boldog Karácsonyt” című műsora
17.00 óra Tűzzsonglőrök
17.30 óra A második adventi gyertyát meggyújtja Tordai Bence országgyűlési képviselő
18.20 óra Szinetár Dóra
Harmadik adventi hétvége
2025. december 13., szombat
11.00 óra Bíró Eszter adventi gyerekműsora
16.00 óra Ress Hajni „Szeretettel” című adventi műsora
18.20 óra Muzsikás együttes és vendégei
2025. december 14., vasárnap
11.00 óra Bergengóc Zenegóc zenekar – „Karácsony Bergengóciában”
16.00 óra Song Factory
17.00 óra Tűzzsonglőrök
17.30 óra A harmadik adventi gyertyát meggyújtja Szabó Tímea országgyűlési képviselő
18.20 óra Király Linda és Király Viktor
Negyedik adventi hétvége
2025. december 20., szombat
11.00 óra Farkasházi Réka és a Tintanyúl
15.00 óra Falusi Mariann
16.00 óra Szabó Ádám harmonikaművész
18.20 óra Gudics Máté
2025. december 21., vasárnap
11.00 óra Kámfor zenés bábszínház
16.00 óra Budapest Ragtime Band
17.00 óra Tűzzsonglőrök
17.30 óra A negyedik adventi gyertyát meggyújtja dr. Kiss László polgármester
18.20 óra Kaláka – Szabad-e bejönni ide betlehemmel?
Részletes programajánlatunkat keressék az Óbuda applikációban, az Advent Óbudán honlpaján, vagy az esemény facebook oldalán!
Tartsanak velünk, szeretettel várjuk Önöket ingyenes Fő téri programjainkon!
A programváltoztatás jogát fenntartjuk.
