Idén sem maradt el a krisnás karácsonyi ételosztás Óbudán

Hírek
Közzétéve:

A Krisna-tudatú hívők közössége az Ételt az Életért humanitárius programjának keretében Óbuda-Békásmegyeren ötszáz élelmiszercsomagot ajándékozott rászoruló családoknak. Az adományokat a járványügyi szabályokat betartva, és így mindannyiuk biztonságát óvva, osztották ki. A megmaradt csomagokat kerületi családsegítő szolgálatunk munkatársainak adták át, hogy ők juttassák el azokat olyan harmadik kerületi nehézhelyzetben lévőknek, akik személyesen nem tudtak eljönni az osztásra.

Az idei évben a Krisna-hívőknek, akárcsak sok, más segítő szervezetnek, arra kellett rendhagyó megoldást találniuk, hogy ételosztásaikkal minél több rászorulót érjenek el, de lehetőség szerint elkerüljék a tömeget. Így a jelenlegi pandémiás helyzetben még nagyobb erőfeszítést igényelt az ételosztások megszervezése és biztonságos lebonyolítása a fővárosi és a vidéki helyszíneiken egyaránt.

„A csomagokba, ahogyan minden évben, bőségesen raktunk tartós élelmiszereket, készétel-konzerveket, édességeket és gyümölcsöket, – mondta el Szilaj Péterné, a Magyarországi Krisna-tudatú Hívők Közösségének kommunikációs vezetője. – Humanitárius programunkban arra is szeretnénk felhívni a figyelmet, hogy a krízishelyzetben, a nehézségekkel dacolva még nagyobb szükség van arra, hogy többet adjunk magunkból környezetünknek, szeretetteinknek és a nehézsorsú embertársainknak, mint eddig. Ha mindannyian erre törekszünk, valóban megváltoztathatjuk a jövőt.”

Köszönjük a Krisna-hívő közösség tagjainak és támogatóiknak, hogy sok segítőszándékú kerületi lakó, civil szervezet és önkormányzatunk mellett ők is cselekvő részt vállalnak a küldetésben: minél több családnak tehessük szebbé, örömtelibbé a karácsonyt.

       

Kiemelt hírek

Óbuda Újság Összes Óbuda újság