Az esztendő végén több ponton is változik ügyfélfogadási rendünk. Idén utoljára december 23-án érkezhetnek ügyfélszolgálatainkra, az év utolsó két napján pedig téli igazgatási szünet lesz. Általános ügyfélszolgálatunk 2025. január 1-jétől már módosított, új nyitvatartás szerint üzemel, míg szociális ügyfélszolgálatunk (Fő tér 2.) változatlan rend szerint várja a lakosokat az új évben is.
Téli igazgatási szünet lesz Önkormányzatunknál december 30-án és december 31-én, vagyis, ezen a két napon már zárva tartanak ügyfélszolgálataink, kerületünk nemrégiben elfogadott, új SzMSz-e értelmében.
Idén utoljára december 23-án érkezhetnek hozzánk a kerületi lakosok: általános önkormányzati ügyfélszolgálatunk, valamint a Fő tér 2. alatt lévő szociális ügyfélszolgálatunk ezen a napon egyaránt 8:00-12:00 óra között várja Önöket, azaz, már rövidített nyitvatartással.
Legközelebb szociális ügyfélszolgálatunk várja újra a lakosokat 2025. január 2-án, csütörtökön, a szokott nyitvatartási rend alapján 8:00-16:30 óra között. Ezen a napon általános önkormányzati ügyfélszolgálatunk még zárva tart, ám másnap, azaz 2025. január 3-án már ismételten nyitva lesz 8:00-12:00 óra között.
2025. januárjától általános ügyfélszolgálatunk már új ügyfélfogadási rend szerint üzemel. Önkormányzatunk ügyfélfogadási rendje 2025. január 1-től így változik:
- hétfő: 8:00 – 16:30
- szerda: 8:00 – 18:30
- péntek: 8:00 – 12:00
A változás szociális ügyfélszolgálatunkat nem érinti, az jövőre is a már megszokott nyitvatartás szerint várja Önöket.
A szociális ügyfélszolgálat (Fő tér 2.) ügyfélfogadási rendje 2025-ben is:
- Hétfő: 9.00 – 18.00
- Kedd: 8.00 – 16.30
- Szerda: 8.00 – 16.30
- Csütörtök: 8.00 – 16.30
- Péntek: 8.00 – 12.30
Megértésüket ezúton is köszönjük!