Idősek ünnepe a Szérűskert utcában

Hírek
Közzétéve:

Már senki sem él azok közül, akik az intézmény 30 évvel ezelőtti megnyitásakor lakóként beköltöztek, ezért az otthon legidősebb lakója osztja majd meg gondolatait az ünneplő egybegyűltekkel -mondta Müller Istvánné, az Óbudai Szociális Szolgáltató Intézmény vezetője megnyitójában. Akinek nincs múltja, annak nincs jelene és nem lehet jövője sem, idézte az ismert mondást, hozzátéve, hogy ez az intézmény megőrzi a múlt értékeit, a szolgáltatások minőségében éppúgy, mint az itt lakókhoz fűződő történetek által. Már most is működik a 0-24 órás nővér szolgálat, s mint hozzátette, a jövőben is olyan személyi, tárgyi környezet kialakítására és fenntartására törekednek, mellyel minden lakó elégedett lehet.

30 év sok vagy kevés? – tette fel a kérdést köszöntő beszédében Bús Balázs polgármester. Ez a múltbéli távolság egy gyermek számára felfoghatatlanul hosszú időnek tűnik, miközben a legidősebbek már könnyebben emlékeznek vissza a 30 évvel ezelőtti eseményekre, mint arra, ami a múlt héten történt. Az idő múlásának érzékelése szempontjából azonban fontosabb, hogy kinek milyen tervei és elérendő céljai vannak még, hogyan és mivel tölti napjait. Úgy folytatta: önmagában egy intézmény történetéről fennállásának és működésének kora nem sokat mond el. A Szérűskert utcai ház múltját sem a falainak felépítése, és a felújítási munkák jellemzik pontosan. Sokkal inkább az itt élő emberek közösségének mindennapjai teszik élővé és felidézhetővé. Azok a közösségi pillanatok, ünnepek és együtt átélt izgalmak, melyekre kortól függetlenül mindenki szívesen emlékszik, legyen szó sportprogramokról, koncertekről, közös kirándulásokról, fürdő látogatásokról, egy-egy balatoni nyaralásról.

Seress Rezsővel szavait idézve azt monda, nem az a fontos, az ember hány éves, hanem az, hogy mennyire érzi jól magát a családjában vagy abban a helyi közösségben, mely körül veszi őt. Képes-e kellő nagyvonalúsággal kezelni az életkorral járó helyzeteket, tud-e még nevetni a helyzetkomikumon.

Mint fogalmazott, az ember legfontosabb szükséglete a többi ember társasága. Ezért az önkormányzatunk legfőbb feladata, hogy megteremtse és fenntartsa a helyi közösségek különböző színtereit. Végül köszönetét fejezte ki mindazoknak, akik az elmúlt évek, évtizedek során alakították és szerethetővé tették a Szérűskert utcai intézményt.

idősek ünnepe SzérűskertA beszédeket követően, az ünnepi program részeként először Pfaff Erika fuvolaművész előadását hallgathatták meg az egybegyűltek, majd Mohácsi Attila színművész zenés műsorával ünnepelhették a ház lakói és a klub tagjai a 30 éves jubileumot.

Kiemelt hírek

Óbuda Újság Összes Óbuda újság