Így telt a húsvéti családi nap a Békásmegyeri piacon

Hírek
Közzétéve:

A piac árusai roskadozó pultokkal, megrakott asztalokkal készültek az alkalomra. Kora délelőttre be is népesült a csarnok, sorok kígyóztak a hentespultok, a pékségek, a zöldségesstandok és a virágosok előtt.

A gyerekeknek szóló programok ideje alatt a téren kürtőskalácsot, horgolt játékokat, textilszőtteseket, focis társasjátékot, valamint zöldséget, aszalványt és tepertőt kínáltak az érkezőknek.

Tíz órára a kihelyezett padok szépen megteltek Barna Zsombor bábelőadására. Szerencsére a program kezdetére a nap is kisütött, a Budapest Bábszínház tagja pedig izgalmas, látványos, szórakoztató bábjátékot rögtönzött a lelkes közönségnek.

A műsort követően kézművesfoglalkozás vette kezdetét, ahová másfél órán át várták a vállalkozó kedvű gyerekeket húsvéti kerámiafigurák festésére. Gyönyörű munkák születtek, színes tojást, nyulat, kacsát és gombát festettek a kicsik, amelyeket aztán haza is vihettek.

Délutánra a Tibus és a Hintalók trió tagjai az eleredő eső miatt az árkádsor alatt folytatták a produkciójukat – színvonalas, játékos, interaktív bohócműsoruk a borongós időben is jókedvre derítette a jelenlévőket.

A szervezők és a fellépő művészek nevében is köszönjük, hogy ennyien eljöttek, és velünk ünnepeltek húsvétkor. Várjuk Önöket jövőre is szeretettel!

 

 

Kiemelt hírek

Óbuda Újság Összes Óbuda újság