III. Óbudai Fotótárlat: Aqua. Óbuda vizei

Hírek
Közzétéve:

Az előző két évben több száz résztvevővel, ezernyi beküldött képpel és az Esernyős Galériában rendezett sikeres kiállításokkal kezdődött program folytatódik. A tavalyihoz hasonló feltételekkel hirdeti meg Óbuda-Békásmegyer Önkormányzata az új fotópályázatát, melynek címe: AquaÓbuda vizei.

A Víz az Élet. Nélküle semmi nincs, általa minden lehet. Millió előfordulásában része az életünknek, egy csepp, egy pohár, vagy patak, folyó, tó, nagyobb eső után maradt tócsa és még ki tudja micsoda. Megisszuk, fürdünk benne, hajózunk rajta, vagy csak nézzük és fényképezzük… Látjuk reggel, délben, este és éjszaka, látjuk jég alatt és gőz formájában, alig csobogva, vagy éppen vadul pusztítva. A víz sokáig szelíd barát, de képes ellenség is lenni. Sokféle arca van, s azt fordítja felénk legtöbbször, amit szeretnénk, amire kíváncsiak vagyunk. A víz átlátszó, megmutatja mélyét, a víz tükör és csak a felszínt látod benne, a víz eltakar vagy kiemel, egy cseppjében benne van minden, ha akarom, a víz öröktől fogva lévő, a víz tünékeny… csupa kettősség, csupa ellentét.

Az első emberi települések mindig valamilyen víz partján álltak. Eleink is tudták, hogy a víz, a tiszta víz, az élővíz Kincs. Kincs, amit őrizni kell. A víz a mi közös felelősségünk, hogy az utánunk jövő generációknak is legyen belőle elég.

Óbuda vizei. A legnagyobbtól a legkisebbig. Ősszel, télen, tavasszal vagy a kánikulában most majd az Önök fényképein.

A pályázat idén is nyitott, nyilvános, azon foglalkozástól, életkortól és lakóhelytől függetlenül bárki részt vehet, hivatásos és amatőr fotósok egyénileg nevezhetnek a www.obudaitarlatok.hu weboldalon. A képek feltöltése a fenti weboldalon lesz lehetőség 2018. május 6. után.

Versenyen kívül – az eddigiekhez hasonlóan – ismét meghívást kapott öt fotóművész, hogy képeikkel szerepeljenek a kiállításon.

A szakmai zsűri tagjai: Szebeni András fotóművész, Fejér Gábor képszerkesztő, fotóriporter és Kincses Károly fotómuzeológus, akik a beküldött alkotásokat anonim módon értékelik, és választják ki a díjazottakat, valamint a kiállításra kerülő mintegy 80 alkotást. A pályázat kiírója által felkért szakmai zsűri az első három helyezett fotót díjazza. A kiosztásra kerülő díjak összértéke nettó 350.000 Ft, a következő megoszlásban: első díj 200.000 Ft; második díj 100.000 Ft; harmadik díj 50.000 Ft.

További információk és részletek a III. Óbudai Fotótárlattal kapcsolatban: www.obudaitarlatok.hu

Kiemelt hírek

Óbuda Újság Összes Óbuda újság