Ingyenes babaelsősegély-oktatást szerveznek védőnőink – Az elsősegélynyújtás világnapja szeptember 10.

Közzétéve:

Tizenhat európai ország vöröskereszt szervezetének 2000. évi kezdeményezésére szeptember második szombatján – idén 10-én – rendezik meg az elsősegélynyújtás világnapját számos országban. A szakemberek és a nemzetközi vöröskereszt munkatársai így is szeretnék ráirányítani a figyelmet arra, hogy az idejében és szakszerűen végzett beavatkozás sok esetben életmentő lehet, tehát az elsősegélynyújtás minél szélesebb körű ismerete a laikusok körében kiemelten fontos.

Életmentő EpiPen a kerületi gyermekintézményekben

Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat a harmadik kerületi bölcsődéknek és nevelési-oktatási intézményeknek vásárolt és juttatott el anafilaxiás sokk elleni, életmentő adrenalininjekciókat. Az intézmény dolgozóinak az EpiPen használatával kapcsolatos oktatása szintén megtörtént.

Defibrillátor a közterület-felügyeletnél

A képviselő-testület döntött arról, hogy defibrillátort vásárol az önkormányzat Óbuda-Békásmegyer Közterület-felügyelet számára. A készüléket a Római-parti Plázs megnyitóján adtuk át.

A járőröket felkészítették a defibrillátor használatára és az alapvető elsősegélynyújtásra.

Szintén a Római-parti Plázson a Duna-parti Elsősegélynyújtó Szolgálat a Budapesti Vöröskereszt és Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat közös akciója volt a Római-parton strandolók biztonságának javítása érdekében.

Ingyenes babaelsősegély-oktatás a kerületben

Ingyenes babaelsősegély-oktatást szervez Óbuda-Békásmegyer Védőnői Szolgálata. A havonta megtartott foglalkozások során a szülők, leendő szülők felkészülhetnek arra, mit tegyenek gyermekükkel egy esetleges súlyos rosszullét, eszméletvesztés esetén a mentők megérkezéséig, valamint elsajátíthatják a gyermekkorban leggyakrabban előforduló balesetek elsősegélynyújtási ismereteit.

A program a Magyar Vöröskereszt Budapest Fővárosi Szervezet III. kerületi Kirendeltségének együttműködve valósul meg, az előadó Barabás Dénesné Jeanette, a Magyar Vöröskereszt munkatársa.

További információkat az oktatásról Óbuda-Békásmegyer Védőnői Szolgálata honlapján és facebook oldalán olvashatnak. A foglalkozásra a kozpont@obudaivedonok.hu e-mail-címen tudnak jelentkezni.

Minden érdeklődőt várnak szeretettel!

Kiemelt hírek

Óbuda Újság Összes Óbuda újság