Ingyenes gyermekjogi és gyermekvédelmi e-mail-kurzus – A téma: a gyerekek online biztonsága

Közzétéve:

Tartson velünk Ön is! Hatrészes sorozatunkkal többek között olyan kérdésekben igyekszünk segíteni, mint hogy hogyan előzhető meg az online bántalmazás, vagy hogy hogyan növelhetjük a gyerekekben a tudatosságot az internethasználattal kapcsolatban.

A gyerekek védelme közös felelősségünk. Tegyünk együtt azért, hogy biztonságosabb világot teremtsünk a gyerekek számára.

Az ingyenes, hatalkalmas e-mail-kurzusra ITT iratkozhat fel.

Az alapítvány és az önkormányzat közös célja, hogy megelőzzük a gyerekekkel szembeni bántalmazás minden formáját. Ennek fontos lépése lehet ez az e-mail-kurzus is, illetve ha úgy érzi, hogy személyesen szeretne egy-egy konkrét esetet megvitatni az alapítvány szakembereivel, vagy kérdése lenne, ingyenes jogsegély-szolgáltatásunkat is igénybe veheti. Erről bővebben ITT tájékozódhat.

Az ingyenes e-mail-kurzus leveleiben összegyűjtöttük az interneten előforduló veszélyforrásokat. Olyan példákat hozunk, amelyek nap mint nap előfordulhatnak, és még csak nem is sejtjük, hogy problémát jelentenének. Emellett tippeket is adunk ahhoz, hogy hogyan lehet tudatosabbá tenni a gyerekeket, illetve megmutatjuk, mi minden segíthet abban, hogy megvédjük a gyerekeinket az online térben is.

A sorozat egyes részei akár pár perc alatt elolvashatóak, a linkekre kattintva pedig jobban is el lehet mélyülni egy-egy témában.

Az e-mail-kurzus során a következőkről lesz szó:

  • Mi is az az online biztonság?
  • Mik az internet veszélyei?
  • Hogyan tegyük biztonságosabbá a digitális teret?
  • Milyen káros tartalmakkal találkozhatnak a gyerekek a neten?
  • Hogyan kerülhető el a pornográfia?
  • Mit tehetünk az online bántalmazás ellen?
  • Hogyan növelhetjük a nethasználó gyerekekben a tudatosságot?
  • Hogyan tanítható meg, mi a különbség a valóság és a digitális világ között?
  • Az utolsó levélben olyan tippeket adunk, amelyek hozzájárulnak a gyerekek felelős internethasználatához.

 

Köszönjük, hogy partnereink a harmadik kerületi gyermekvédelmi rendszer megerősítését célzó törekvéseinkben.

 

Az alapítvány NEMECSEK Programja.

Együttműködésünk a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvánnyal.

Ingyenes tanácsadás és jogsegély.

Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat és Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány közös e-mail-kurzusára ITT iratkozhat fel.

Hogyan beszéljünk a gyerekekkel nehéz, érzékeny témákról? Online előadás

Minden helyreigazítási pert jogerősen megnyert a hamis hírekkel szemben a Hintalovon Alapítvány

 

 

 

 

Kiemelt hírek

Óbuda Újság Összes Óbuda újság