Óbuda-Békásmegyer Önkormányzata Bús Balázs polgármester támogatásával 2014. márciusától döntött úgy, hogy a nagycsoportos korú, már iskolakezdésre készülő gyerekek részére ingyenes óvodai úszásoktatást indít. 2015. márciusától a program harmadik szakaszába érve két helyszínen folytatódott, a Fővárosi Vízművek Zrt. uszodájában, ahol az edzéseket a Római Sport Egyesület szakképzett oktatói végezték és a Római Teniszakadémián.
Az edzéseken résztvevő gyermekek mindkét helyszínen színvonalas képzésben vehettek részt. Az oktatók felmérve a gyermekek úszástudását differenciált csoportos oktatást valósítottak meg. Ebben a szakaszban öt óvoda kilenc intézményét tudtuk a program során az oktatásba bevonni. Résztvevő Intézmények: a Meseerdő Óvoda a Szivárvány Óvoda a Pitypang Művészeti Óvoda a Gyöngyforrás Óvoda, valamint az Almáskert Óvoda. A foglalkozások 12 hetében összesítetten 280 fő vett részt, csoportos beosztás szerint heti 3-4 alkalommal. A bemutató órákra sok szülő látogatott el és örömmel tapasztalták, hogy gyermekük sokat fejlődött a 3 hónap alatt.
Reményeink szerint az ingyenes lehetőséggel a kerület valamennyi óvodáskorú gyermekének elősegítettük úszástudása megalapozását és növeltük vízbiztonságát. Előzetes tervek és igények felmérése szerin a program szeptemberben folytatódik.