Ismét a Nyugati téren tartja központi hanukai ünnepségét a magyar zsidó közösség

Hírek
Közzétéve:

Az ebben az évben 24. alkalommal sorra kerülő Nyugati téri rendezvény mellett több más fővárosi helyszínen, valamint Debrecenben, Miskolcon, Szentendrén és Kőszegen lesz gyertyagyújtás, emellett „Hanukorcsolyával”, „hanukai csokigyárral”, kulturális és gyerekprogramokkal köszöntik a fény ünnepét.

A nyolcnapos ünnep első estéjén, november 28-án a budapesti Nyugati téren várják az ünneplő közönséget. Az itt felállított hanukián meggyújtják az első gyertyát, és beszédet mond dr. Fürjes Zoltán egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkár, valamint Köves Slomó, az EMIH vezető rabbija.

Az esemény hagyományosan ismert, jó hangulatáról idén a Sabbathsong Klezmer Band gondoskodik.

„Az elmúlt 24 évben a tavalyi volt az egyetlen, amikor a magyar zsidóság nem tudta emelt fővel, felszabadultan és büszkén megünnepelni a hanukát. Ezt nem az antiszemitizmus vagy a gyűlölködés akadályozta meg, hanem egy egész világot sakkban tartó járvány. Sajnos még mindig a járvány ellen küzdünk, de – a kötelező óvatosság mellett – idén ismét együtt ünnepelhetünk. A budapesti és vidéki városok tereire visszatérnek a csodát, a szabadságot és az örök értékeket hirdető lángok fényei. Több mint egy év nélkülözése után, most még jobban értjük, milyen jelentősége van a közösségek összefogásának, az egymás iránti törődésnek és azoknak az értékeknek, amelyek örök lángként adnak reményt akkor is, amikor nagyon egyedül vagyunk” – tette hozzá Köves Slomó.

Hanuka idején a zsidóság, a szír–görög megszállók felett, i. e. 165-ben aratott győzelemre emlékezik, amikor a Makkabeus szabadságharcosok visszafoglalták a jeruzsálemi szentélyt, és megtisztították az idegen bálványoktól. A Makkabeusok a templomban mindössze 1 napra elegendő kóser olajat találtak, amivel lángot gyújthattak a szent gyertyatartóban, a menórában. Új olaj előállításhoz ugyanakkor nyolc napra volt szükség, de a hagyomány szerint csoda történt: az egy napra elegendő olaj, nyolc napon át égett. Ennek emlékére az ünnep első napjától kezdve minden este, eggyel több gyertyát gyújtanak meg a zsidó családok, és olyan helyre teszik a gyertyatartót, a hanukiát, ahol hirdethetik az isteni csodát.

A részletes programok ITT érhetők el.

 

 

Kiemelt hírek

Óbuda Újság Összes Óbuda újság