Ismét Alzheimer Café Óbudán

Hírek
Közzétéve:

Az Alzheimer Café Óbudán előadás-sorozatot azzal a szándékkal indították útjára, hogy az érintett családoknak, hozzátartozóknak támogató hátteret biztosíthassanak. Ha a járványügyi helyzet engedi, havonta tudnak találkozókat szervezni.

A következő Alzheimer Café Óbudán esemény 2021. november 16-án, kedden 16 órakor kezdődik.

Minden érdeklődőt szeretettel várunk az Óbudai Szociális Szolgáltató Intézmény díszteremébe (1036 Budapest, Kiskorona utca 3.).

A meghívott előadó ezúttal a Fischer Ágoston-díjas PhD dr. Majercsik Eszter, a Szent Margit Kórház Krónikus Belgyógyászati Osztályának vezetője. A főorvos asszony nehéz területen végzi sok esztendeje gyógyító munkáját kerületünkben. Elkötelezetten, magas színvonalon és lelkiismeretesen vezeti az idős, krónikus betegeket ápoló osztályt.

(A Fischer Ágoston Óbudai Szociális Díjat olyan személynek vagy közösség tagjainak ítéli oda minden évben önkormányzatunk, akik Óbuda-Békásmegyer rászoruló, hátrányos helyzetű, kiszolgáltatott lakóinak elhivatottan igyekeznek támaszt nyújtani.)

Az esemény fővédnöke ez alkalommal is dr. Kiss László, Óbuda-Békásmegyer polgármestere.

A rendezvény háziasszonya pedig ismét Haskóné Alker Annamária, az Óbudai Szociális Szolgáltató Intézmény vezetője.

Kérjük, részvételi szándékát november 8-ig jelezze a kiskoronaprogram@gmail.com e-mail-címen vagy a +36 1 250 1552-es telefonszámon.

A részvételhez védettségi igazolvány szükséges.

 

 

 

Kiemelt hírek

Óbuda Újság Összes Óbuda újság

Kapcsolódó bejegyzések

Hírek
Közzétéve:

A kerületi hulladékelszállítás az ünnepek alatt is folyamatos

Hírek
Közzétéve:

Október 26-án rendes ülést tartott Óbuda-Békásmegyer képviselő-testülete

Hírek
Közzétéve:

Megjelent az Óvodai Iránytű 2024. évi kiadványa