Éjféltől hatályba lépett a rendelet, amely alapján ismét fogad Magyarország Nagy-Britanniából és Észak-Írországból érkező menetrendszerű és nem menetrendszerű polgári légi járműveket. Az ezekből az országokból hazatérő magyar állampolgárokra automatikusan hatósági házikarantén kötelezettség érvényes.
Müller Cecília ezután arról beszélt, nincs még döntés arra vonatkozóan, hogy meghosszabbítják-e a jelenleg január 11-ig érvényben lévő korlátozásokat. A tisztifőorvos szerint azonban indokolt a védelmi intézkedések fenntartása a jövőben is, hiszen a környező országokban ismét jelentősen emelkedett a fertőzöttek száma.
A Nagy-Britanniában azonosított, gyorsabban terjedő vírusmutációt Magyarországon egyelőre még nem azonosították be, pedig szeptember eleje óta 16 ezer fő utazott be Nagy-Britanniából Magyarországra. Azoknak a mintáit ellenőrzik az új mutációt keresve, akik Nagy-Britanniából érkeztek haza, és két héten belül pozitív lett a koronavírus tesztjük.
Müller Cecília elmondta az is, hogy elegendő influenza elleni védőoltás van Magyarországon, az adatok alapján azonban hazánkban továbbra sincs influenza járvány.