Izgalmas programokkal várjuk a gyerekeket nyári gyermekfelügyeletünk keretében

Hírek
Közzétéve:

Önkormányzatunk számára kiemelten fontos a harmadik kerületi családok nyári pihenésének és gyermekek tartalmas időtöltésének támogatása, ezért nyári napközis táborok formájában gyermekfelügyeletet szerveztünk. A helyszíneken színes programokkal várjuk a gyermekeket.

A nyári gyermekfelügyelet helyszínein a sportolni vágyó gyermekek kung fuzni, íjászkodni, lovagolni vagy akár kézilabdázni is tanulhatnak. A napközis táborokban lehetőség van továbbá kézműves foglalkozáson, mesefoglalkozáson és élményfestésen is részt venni. Heti egyszer pedig strandnapot tartunk. A foglalkozások szervezésében és lebonyolításában helyi civil szervezetek is segítenek.

A gyerekek egyik kedvenc foglalkozása a kutyás szakkör volt, amelyen terápiás kutyákkal ismerkedhettek, valamint a különböző kutyafajtákról és a felelős állattartásról is tanulhattak. Ezen szakkört az Óbudai Kutyás Egyesület szervezte meg.

A rengeteg program között napi háromszori étkezést is biztosítunk. A gyermekfelügyeletet a harmadik kerületi pedagógusok látják el, akiknek munkáját az önkormányzatunk diákmunkaprogramjában résztvevő diákok is segítették napi hat órában.

Kiemelt hírek

Óbuda Újság Összes Óbuda újság