Jelzőrendszeri szakmai napot tartottak az Esernyősben

Hírek
Közzétéve:

A korábbi évekhez hasonlóan idén is február utolsó hetében került sor a harmadik kerületi jelzőrendszeri találkozóra.

Az Óbudai Családi Tanácsadó és Gyermekvédelmi Központ szervezésében megtartott rendezvényen szokás szerint tömött széksorok várták az előadókat, ami nem is csoda, hiszen itt aztán tényleg mindenki képviseltette magát, aki a kerületben bármilyen szinten érintett a gyermekvédelem kérdéskörében. Azt pedig – sajnos – még a laikusok is tudják, hogy ezen a területen az ideálistól igencsak távol eső feltételrendszer mellett, elképesztően sok a tennivaló annak érdekében, hogy egyszer azt mondhassuk majd: gyermekeink biztonságos környezetben készülhetnek fel a nagybetűs életre.

„A jelzőrendszer nem kristálygömb, hanem időben jelző műszer” – adta meg az alaphangot Siska András, aki a kerületi jelzőrendszer 2025. évi működését áttekintve, számokkal is demonstrálta, milyen kihívásokkal kell szembenéznie nap, mint nap a területen dolgozóknak. Az évek óta emelkedő esetszám, a mentális problémák arányának megnövekedése, a társadalom egyre durvább elérzéketlenedése egyaránt riasztó jelenség, ugyanakkor azért bízhatunk benne, hogy talán pislákol egy kis fénysugár az alagút végén. A jelzőrendszer szerepén és felelősségén, a szakmai együttműködés keretein túl erről is szó esett a találkozón, ahol az előadók között találhattuk még a szintén az ÓCSTGYVK-tól érkező Dóczi Adélt és dr. Wahl Patríciát, valamint Fazekas Anitát, a megyei kollegiális védőnői mentort is. Merthogy a jelzések 2023 óta mintegy megnégyszereződő száma nem csupán a szociális helyzet általános romlását jelzi, hanem azt is: egyre többen ismerik a segítő szervezeteket és értik a jelzőrendszer működését, márpedig a sikeres munkának ez az egyik legfontosabb záloga.

S ha a körülmények nehezek, akkor csak egy módon érhetünk célt: elkötelezett, megalkuvást nem ismerő, feladatát nem csupán munkajogi, de emberi kötelességének is érző szakembergárdával. Ők pedig itt vannak körülöttünk: ezt bizonyította a szakmai nap is.

Óbuda-Békásmegyer Önkormányzatának a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvánnyal közösen működtetett Gyermekvédelmi Programja.

Az alapítvány NEMECSEK Programja.

Az együttműködés keretében megvalósuló, ingyenes gyermekjogi fogadóóra március 18-i időpontja.

Kiemelt hírek

Óbuda Újság Összes Óbuda újság