Jó oktató, aki virgács nélkül oktat!

Hírek
Közzétéve:

Minden év júniusának első vasárnapján a pedagógusokat ünnepeljük. Ezen a napon a diákok és szüleik egy-egy szál virággal és ünnepi műsorral köszöntik a tanárokat. Óbuda-Békásmegyer Önkormányzata a szokásokhoz híven, idén is az Óbudai Társaskörben mondott köszönetet a városrész pedagógusainak, az egész évben végzett áldozatos munkájukért. Ezen a  napon az ünneplés mellett a szakmai elismeréseknek is fontos szerep jut. A rendezvény keretében adták át az arany, gyémánt, vas és rubin diplomák mellett a Tiszavölgyi István díjat és a Pedagógiai Érdemekért kitüntetéseket, valamint a polgármesteri és miniszteri dicséreteket.

A rendezvény megnyitójaként Bús Balázs polgármester köszöntötte az egybegyűlteket. Beszédében hangsúlyozta: Mindannyian abban vagyunk érdekeltek, hogy az utánunk jövő generációk magyarságtudata, családszeretete és önmaga boldogulásába vetett hite erősödjön. Mint tudják, a kormány az elkövetkező években a gyermekvállalás támogatását és a családok megerősítését tűzte zászlajára. Ezt a törekvést maximálisan magunkénak érezzük, hisz kerületi közösségépítő munkánk épp a családra, mint a társadalom legkisebb egységére alapul. Egy jól működő családban a férfinek, nőnek és gyerekeknek is meg van a maguk szerepe és feladata. Ugyanez érvényes a közösségek tagjaira is. A mai, mindennemű értéket relativizáló közfelfogás ugyan nem kifejezetten kedvez a hagyományos családfelfogásnak, a karakteres nevelési módszereknek, és az egyértelműségre törekvő kommunikációnak, ám úgy látom, mégiscsak ezen áll vagy bukik Magyarország, és vele mindannyiunk jövője.

Őszintén remélem, hogy óvodától az érettségi vizsgákig olyan gondoskodó odaadással készítik fel a gondjaikra bízottakat, hogy évek, évtizedek múltán is büszkén emlékezhetnek majd rájuk és az együtt töltött időszakra. – zárta szavait a kerület polgármestere.

Varga Mihály miniszter köszöntőjében arról beszélt, hogy mit is jelent az oktatás az ember életében és mennyi tapasztalatot, tudást viszünk magunkkal, amit az iskolában kaptunk tanárainktól. A miniszter Wigner Jenő Nobel-díjas fizikus emlékiratait idézte, aki arról ír, hogy élete végéig az íróasztalán tartotta egy középiskolai tanára képét, akitől nagyon sokszor merített inspirációt, amikor valamilyen megoldandó probléma előtt állt.

A polgármesteri és miniszteri beszédek után az Óbudai Almáskert Óvoda nagycsoportosa, Lukács Adrienn szavalt, majd a Kossuth, Prima Primissima és Magyar Örökség Díjas Kaláka együttes zenészei adtak koncertet a pedagógusok tiszteletére.

A műsorszámokat követően az elismerések és díszoklevelek átadására került sor. 

50 évvel ezelőtt kapott oklevelet és így jubileumi ARANY diplomát vehetett át:
Bódi Mária, Garainé Bata Márta, Zsótér Ákosné

60 éve kapott óvónői vagy tanítói okleveléért GYÉMÁNT diplomában részesült:
Bige Istvánné, Dr. Csontos Józsefné, Kerekes Istvánné, Oláh Gyuláné, Pálfalvi Istvánné, Pártos Györgyné, Dr. Szalva Lászlóné, Sztyehlik Lászlóné, Végh Lajosné

65 éve végzett, és most VAS diplomát vehetett át:
Bányavölgyi Istvánné, Imre Istvánné, Szabóné Borbás Éva 

70 évvel ezelőtt kapta oklevelét, ezért RUBIN diplomában részesült:
Horvay Lászlóné, Dr. Márkus Miklósné 

„Pedagógiai Érdemekért” kitüntetésben részesült:
Balatoni Katalin, Karsa Zsuzsanna, Labádiné Józsa Mónika, Dr. Remzsőné Piti Kata, Sasváriné Kocsis Ibolya, Szőke Gabriella, Varga Jánosné

„Elismerő Oklevél”-ben részesült:
Bársonyné Szegő Anikó, Sebők Gáborné

„Pedagógiai Érdemekért” kitüntetést kapott:
Havas Thyra, Herth Mariann, Dr. Kántor Tiborné, Kuruczné Lőrincz Andrea, Oláhné Balogh Éva, Rikk Istvánné, Scheibli Zsuzsanna, Dr. Tánczosné Molnár Éva Mária

„Elismerő Oklevél”-ben részesült:
Moldvai Ferenc

2018-ban polgármesteri dicséretben részesült:
Gyimesi Róbert

A középiskolai tanárok elismerésére Óbuda-Békásmegyer Képviselő-testülete 2013-ban díjat alapított. A díj névadója a kerület nagy tekintélyű, „iskolaalapító” pedagógusa, a kerület díszpolgára, Tiszavölgyi István. A díj elismerésként adományozható azoknak az Óbuda-Békásmegyer középiskoláiban dolgozó pedagógusoknak, akik hosszú időn át tartósan és kiemelkedő színvonalon végezték nevelő-oktató munkájukat.

Az idei év „Tiszavölgyi István Díj”-át Hajdu Gyula testnevelő kapta.

Miniszteri elismerő oklevelet kapott: Balogh Éva, Fetterné Szőnyi Éva, Papp György

Az elismerések átadásában közreműködött Tamás Ilona tankerületi igazgató, Kelemen Viktória alpolgármester, valamint Tiszavölgyi István a kerület díszpolgára is.

Gratulálunk a díjazottaknak, és tisztelettel köszönjük valamennyi III. kerületben dolgozó óvodapedagógus, tanító, tanár, óvodai, iskolai dolgozó áldozatos munkáját!

A rendezvényen készült fotók megtekinthetőek ebben a Facebook bejegyzésben (kattintson a linkre a képekhez).

Kiemelt hírek

Óbuda Újság Összes Óbuda újság