Jól sikerült a vasárnapi közös faültetés – 25 fával lett gazdagabb Óbuda

Hírek
Közzétéve:

A Bud Spencer park legmegfelelőbb részére került az a 13 db európai hárs és 12 db kislevelű hárs, amelyek a már meglévő hársfasor hiányzó elemeit pótolták ki. Mindkét fafaj őshonos hazánkban, így kiválóan alkalmasak a városi biológiai sokféleség (biodiverzitás) növelésére, nem elhanyagolható előnyük pedig, hogy jó mézelőképességük révén kedveznek a beporzóknak.

Az ültetés átgondolt tervezését mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy két hársfa a sportpálya sarkaihoz került, hogy árnyékot biztosítsanak az itt sportolóknak. Nem maradt el a  lakossági jelzések figyelembevétele sem, ezért a szánkózók és biciklizők által használt szakaszokra nem került fa.

Az egybegyűlt lelkes önkéntesek a civilekkel együtt végezték a fák ültetését, öntözését. A jó hangulatú munka eredményeként a Bud Spencer park tavasszal teljes fasorral várja majd a kikapcsolódni vágyókat.

Az ültetésen részt vett Óbuda-Békásmegyer főkertésze, dr. Kerényi-Nagy Viktor és Burján Ferenc alpolgármester is.

A most elültetett fák körülbelül 2,5 millió forint értéket képviselnek (a facsemeték ára, a szállítás költség, a földmunka díja, anyagköltség stb.).

 

Kiemelt hírek

Óbuda Újság Összes Óbuda újság