Jön a Futókörök Napja – Hamarosan kiderül, melyik városban futnak többet

Hírek
Közzétéve:

A Futókörök Napjára bárki nevezhet, az országban tíz helyszínen lehet majd birtokba venni a futópályákat.

Az Országos Futópályaépítési Program során az elmúlt időszakban több futópályát is átadtak az Aktív Magyarországért Felelős Kormánybiztosi Iroda támogatásával és a Szabadidősport-eseményszervezők Országos Szövetségének (SZEOSZ) szakmai koordinálásával.

A projekt során átadott futókörök közül szeptember első vasárnapján Gödöllőn, Hajdúböszörményben, Kaposváron, Kőbányán, Óbuda-Békásmegyeren a Táncsics Mihály utcában, Pápán, Pestszentlőrincen, Székesfehérváron, Sárváron és Dabason zajlik majd a verseny, délelőtt 10 és este 6 óra között. A versenyközpontok reggel 9-kor nyitnak.

A Futókörök Napja egyben a települések versenye is lesz. A programban részt vevő helyszínek közül ugyanis a nap végére kiderül, hogy hol tették meg a legtöbb kilométert a futók.

A szervezők a Futókörök Napját azzal a céllal rendezik meg, hogy népszerűsítsék a futást, valamint felhívják a figyelmet a rendszeres testmozgás fontosságára. Valamennyi helyszín egyben az Ötpróba szabadidősport-eseménysorozat pontszerző állomása is lesz. A Futókörök Napjára a regisztráció ingyenes.

A legtöbb futott kilométert összegyűjtő város 250 ezer forint, a második 150 ezer forint, a harmadik 100 ezer forint díjazásban részesül, amelyet jótékony célra használhat fel.

Helyszínenként a három legtöbbet futó résztvevőt 25 ezer, 15 ezer és 10 ezer forintos sporteszköz-utalvánnyal díjazzák.

Szintén helyszínenként 50-50 db ajándék technikai pólót is kiosztanak az első 50 nevező részére.

Bővebb információk: https://szeosz.hu/futokorok-napja/

Az esemény Facebook linkje itt található.

Futókörök napja felhívás

Kiemelt hírek

Óbuda Újság Összes Óbuda újság