Jutalmakat adtunk át az árvízi védekezésben kiemelkedően helytálló munkatársaknak

Hírek
Közzétéve:

A mai napon köszönetet mondtunk azoknak a kollégáinknak, akik a 2024. szeptemberében hazánkat is sújtó dunai árhullám idején kerületünk árvízi védekezését emberfeletti munkájukkal segítették. Elhivatottságukért és fáradozásaikért Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat emléklapok és jutalmak átadásával is kifejezte egész harmadik kerületi közösségünk háláját.

„Azért gyűltünk ma össze, hogy az idei év szeptemberében levonuló árvíz harmadik kerületi sikeres védekezésében résztvevőknek mondjunk köszönetet, –mondta Burján Ferenc általános alpolgármester köszöntőbeszédében. – A sikeres élet- és vagyonvédelem egyik záloga volt, hogy az árvízi védekezés sok szakma sok szereplőjének összehangolt munkája legyen, és önök ebből is remekül vizsgáztak: együttműködésből, összefogásból.

Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat természetesen az első naptól sokféle intézkedéssel igyekezett az védekezést támogatni, az itt élők biztonságát megőrizni, így például a Római-parton 145 ezer zsákot és 760 köbméter homokot biztosítottunk a terület védelméhez. De mindez az önök odaadó munkája nélkül kevés lett volna.

Hálásan köszönöm a munkájukat, Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat és harmadik kerületi közösségünk nevében.”

Az ünnepségen emléklapokat és jutalmakat adtunk át

Óbuda-Békásmegyeri Polgármesteri Hivatal következő munkatársainak:

Faludi Zsófia

Józsi Gyuláné Broll Eszter

Kléner Katalin

Költségvetési Szerveket Kiszolgáló Intézmény következő munkatársának:

dr. Lévay-Bagoly Ildikó Ágnes

Óbuda-Békásmegyer Közterület-felügyelet következő munkatársainak:

Antal István

Bóday Attila

Csoma Sándor Viktor

Dancsa Edina

Dániel Zoltán

Ferencz János

Fitos Gábor

Hajdu Pál

Háromszéki István Szilárd

Horváth Lajos

Ján-Pálinkás Katalin

Kállai Boglárka

Kiss László Zoltán

Körtvélyi Kálmán Attila

Mandl Brigitta

Marczis Norbert János

Morvai Cintia Klaudia

Roserné Kindernay Gabriella

Szabó-Mudra Szilvia Katalin

Szalinai Szilvia Ildikó

Szatmári Attila Sándor

Zsolnai Gábor

Köszönetet mondunk áldozatos munkájukért!

Kiemelt hírek

Óbuda Újság Összes Óbuda újság