A holokauszt nemzetközi emléknapjához kapcsolódóan, ahogy minden évben, ma felkerestük az egykori óbudai téglagyár helyén felállított emlékkövet, hogy fejet hajtsunk az áldozatok emléke előtt. Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat megemlékezésén koszorút helyzetünk el, mécsest gyújtottunk, tisztelegve a holokauszt idején meggyilkolt ártatlanok emléke előtt.
Lily Ebert, magyar szármzású holokauszt-túlélő író sokat idézett mondatának szellemében, amely szerint „A holokauszt nem a gázkamrákkal kezdődött, hanem szavakkal és gyűlölettel.” mondott beszédet dr. Kiss László polgármester Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat megemlékezésén, kitérve a felelősség és a választás szabadságának gondolatára, utóbbival kapcsolatban hangsúlyozva, az mindig, mindannyiunk számára adott. A polgármester arról is megemlékezett, hogy szintén az egykori óbudai téglagyár területén néhány éve avattunk a roma holokauszt áldozatai előtt tisztelgő emléktáblát, hozzátéve, hogy még azt sem tudjuk, hányan voltak az elpusztított romaszármazású magyar honfitársaink, hisszen róluk még dokumentációt sem vezettek…
Auschwitz felszabadulásának évfordulója
1945. január 27-én az első ukrán front néhány katonája elsőként lépett be az Auschwitz-Birkenau-i haláltábor kapuján. A láger felszabadulásának évfordulója, január 27-e – az ENSZ határozata alapján – a holokauszt nemzetközi emléknapja.
Ekkor a világon mindenütt megemlékezünk a népirtás áldozatairól, arról a körülbelül hat millió emberről, akik soha nem térhettek vissza. Az emléknapja célja, hogy ne merüljön feledésbe az ártatlanul elhurcoltak története, abban a reményben, ha azokat őrizzük és továbbadjuk, a tragédia nem történhet meg még egyszer.
Óbudai téglagyár – utolsó előtti állomás
Évről évre a harmadik kerületi Bécsi úti egykori óbudai téglagyár helyén felállított emlékkőnél tartunk megemlékezést. Az óbudai téglagyár – ahogyan a Holokauszt Emlékközpont írja – „a nyilas hatalomátvétel után gyűjtőtáborként funkcionált; a deportálás, illetve a Német Birodalom felé gyalogosan induló halálmenetek egyik utolsó magyarországi állomása volt.”
1944 őszén és telén zsidó és roma származású honfitársainkat gyűjtötték az óbudai téglagyár épületeibe és udvarára. Itt embertelen körülmények között vártak az üldözöttek sorsukra: a bevagonírozásukra és koncentrációs táborba szállításukra.
„A testükön a por, az éhség és reszketésük osztozik”
A holokauszt áldozatainak nemzetközi emléknapja alkalmából tartott megemlékezés részeként koszorút helyzetünk el és mécsest gyújtottunk az áldozatok emlékére. Győrfi László, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség elnöke imát mondott a halottakért.
És az irodalom szavait hívtuk segítségül, megfogalmazni a szinte megfogalmazhatatlant, így felkértük Galkó Balázs színművészt, hogy szavalja el Pilinszky János Egy KZ-láger falára című versét:
Harbach 1944
Thurzó Gábornak
Újra és újra őket látom,
a hold süt és egy rúd mered,
s a rúd elé emberek fogva
húznak egy roppant szekeret.
Vonják a növő éjszakával
növekvő óriás kocsit,
a testükön a por, az éhség
és reszketésük osztozik.
Viszik az utat és a tájat,
a fázó krumpliföldeket,
de mindennek csak súlyát érzik,
a tájakból a terheket.
Csak szomszédjuk esendő testét,
mely szinte beléjük tapad,
amint eleven rétegekben
egymás nyomában inganak.
A falvak kitérnek előlük
és félre állnak a kapuk,
elébük jött a messzeség és
megtántorodva visszafut.
Térdig gázolnak botladozva
facipőiknek alacsony,
sötéten zörrenő zajában,
mint láthatatlan avaron.
De törzsük már a némaságé.
Magasba mártják arcukat,
feszülten mintha szimatolnák
a messze égi vályukat.
Mert fogadásukra már készen,
akár egy megnyiló karám,
kapuit vadul széttaszítva
sarkig kitárult a halál.
