Karácsony Gergely főpolgármester is hozott adományt adventi gyűjtésünkre

Hírek
Közzétéve:

Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere december 10-én délelőtt hozta el adományait Fő téri gyűjtőpontunkra, ahol önkormányzatunk három segítő szervezet számára gyűjt felajánlásokat.

„Örülök, hogy személyesen is csatlakozhattam, és hozzájárulhattam ahhoz, hogy együtt tehessük szebbé, méltóbbá a kerületi rászoruló családok ünneplését – mondta Karácsony Gergely. A főpolgármester szerint ugyan mindig jól jön minden segítség, de a mögöttünk álló év tükrében most különösen nagy szükség van az összefogásra. – Szívet melengető látni, hogy a harmadik kerületiek közössége kész önzetlenül támogatni a nehezebb helyzetben lévőket.”

Önkormányzatunk december 17-ig várja a Fő téri adventi vásár területén található adománygyűjtő faházban az adományokat. Ebben az évben a Jó Pásztor Anyaotthonnak gyűjtünk pénzbeli felajánlásokat, az Oltalom Karitatív Egyesület és az Óbudai Családi Tanácsadó és Gyermekvédelmi Központ számára pedig tárgyi adományokat.

Köszönjük, ha idén is csatlakoznak adománygyűjtő akciónkhoz.

 

Karácsony Gergely és Kiss László

Karácsony Gergely átadja az adományokat

Karácsony Gergely kezet fog Kiss Lászlóval

Kiemelt hírek

Óbuda Újság Összes Óbuda újság