Kaszásdűlőn is mérséklődhetnek a parkolási gondok

Hírek
Közzétéve:
Az elfogadott javaslat indoklása szerint Óbuda-Békásmegyer önkormányzata tavaly januárban rendelt el úgynevezett telítettségi vizsgálatot a Filatorigát és Kaszásdűlő városrészben, ez 70 százalékot meghaladó kihasználtságot mutatott. Ismeretes, 2015. július 31-én vezették be fizető parkolási rendszert a III. kerületben. Felmérésekből azonban kiderült, hogy az agglomerációból érkező gépjárművezetők a kerület fizető várakozási övezetein kívül eső, kaszásdűlői területeit továbbra is P+R parkolóként használják, ez pedig az ott lakó óbudai polgárok parkolási lehetőségeit ellehetetleníti, és közlekedési fennakadásokat okoz.
 
A III. kerület ezután a lakossági kérésnek eleget téve márciusban tett javaslatot a Bojtár utca, Huszti út, Kazal utca, Szentendrei út, Záhony utca, Sujtás utca, Gázgyár utca, Ángel Sanz Briz út, Bogdáni út, Hévízi út, Vörösvári út, Bécsi út által határolt terület fizetőssé tételére. Az autósoknak az új övezetben a legalacsonyabb összegű, óránként 175 forintos díjtételt kell fizetniük a parkolásért. Az új övezetben a várakozás a forgalomtechnikai kivitelezések és az automaták közbeszerzése után válik majd csak díjkötelessé.
 
A főváros emellett hozzájárult ahhoz is, hogy Óbuda-Békásmegyer emelje a 2015 óta működő két fizető parkolási övezetének díjtételeit.
 
Erre azért volt szükség, mert a várakozási övezetek kihasználtsága a díjfizetés ellenére is meghaladta a 80 százalékot, az egyik övezetben a telítettség mértéke 83,6 százalék, míg a másik övezetben 86,7 százalék. A napi helyszíni tapasztalatok, használói visszajelzések is azt mutatták, hogy igen jelentős a várakozóhelyek kihasználtsága mindkét területen, a jelentős forgalmú intézmények környezetében szinte minden napszakban teljesen megtelnek a közeli várakozóhelyek.

Ennek eredményeként a kerületben – a Flórián tér kivételével – ott, ahol eddig óránként 175 forintot kellett fizetni, a jövőben 265 forintot kell, ahol pedig eddig 265 forint volt, ott óránként 350 forintra emelkedik a parkolás díja. Az megemelt összegű várakozási díjak a Budapest Főváros rendeletének hivatalos kihirdetését követő 31. napon lépnek életbe.
A pontos dátumról később adunk tájékoztatást!

Egyedülálló kedvezmények a III. kerületi parkolási rendszerben

Óbuda-Békásmegyer parkolási rendelete számos, más fővárosi kerületek által nem biztosított kedvezmény igénybevételét teszi lehetővé.

Budapesten a járművel várakozás rendjének egységes kialakítását a Fővárosi Közgyűlés vonatkozó rendelete szabályozza, ezzel összhangban alkotta meg Óbuda-Békásmegyer Önkormányzatának Képviselőtestülete is a helyi parkolási rendeletét.

A Fővárosi Közgyűlés rendelete mindösszesen három várakozási hozzájárulás igénybevételét biztosítja (lakossági várakozási hozzájárulás, gazdálkodói várakozási hozzájárulás, egészségügyi várakozási hozzájárulás). A kedvezményes várakozásra jogosultak körének bővítését a Főváros a kerületi önkormányzatok hatáskörébe utalja. A belső-óbudai fizetőparkolási rendszer a fővárosi parkolási rendelet által biztosított hozzájárulásokon túl a környező kerületekhez képest egyedülállóan széles körben biztosít további kedvezményeket. A III. kerület nemcsak, hogy további kedvezményeket biztosít, de a Fővárosi Közgyűlés rendelete által szabályozott hozzájárulásokat is kiemelten kedvező mértékben nyújtja, így például a maximálisan adható mértékben biztosítja a gazdálkodói várakozási hozzájárulást. Szintén kivételes ebben a körben, hogy a lakossági várakozási hozzájárulást nemcsak az első, hanem a második gépjármű után is 100%-os díjkedvezménnyel biztosítja az övezetben lakók számára.

További részletek a parkolási kedvezményekről >>>

Az Óbudai Parkolási Kft. weboldala >>>

Kiemelt hírek

Óbuda Újság Összes Óbuda újság