Az oroszlánkörmeivel már eddig is „kaparászó” tehetséges úszó 1500 méteren kitűnő versenyzéssel elsőként ért célba és ezzel beváltotta bátyja és edzője jóslatát.
Gyurta Dániel és Széles Sándor ugyanis már sejtették, hogy hamarosan eljön Gergő ideje: kirukkol egy olyan eredménnyel, amire már felfigyel az úszóvilág. Nos, az eddig csak ígéretként számon tartott fiú világbajnoki elsőségével kilépett testvére árnyékából, és most már megérdemelten sütkérezik a napos oldalon.
Gergő után Dani szállt vízbe, hogy a sokak által már előre neki szánt kétszáz méteres mellúszás aranyérmét a nyakába akasszák. Ő sem okozott csalódást, ellenfeleit megbabonázva, szédületes hajrával hozta a kötelező győzelmet.
Ezzel már két világbajnoka van a Gyurta családnak! Dani éremgyűjteménye már nem fér el egy vitrinben, Gergő most kezdi nagy versenyek díjaival megtölteni a másikat. A vb után teljes a boldogság a Gyurta családban, de büszkék lehetnek a két aranyérem megszerzésében fontos szerepet vállaló edzők is.
Gyurta Dániel: – Kimondhatatlanul boldog vagyok, hogy Gege végre feljutott a csúcsra. Régóta dolgozik érte, rászolgált az aranyéremre. Büszke vagyok rá, a közös edzések, a rengeteg munka nagyon közel hozott bennünket, bevallom, megkönnyeztem, amint az eredményhirdetés alatt elérzékenyülve hallgatta a Himnusz csodálatos hangjait.
Gyurta Gergely: – Én már sejtettem, hogy előbb-utóbb kijön egy jó eredmény. Hittem Sanyi bácsinak, aki azzal bíztatott, hogy hamarosan ott fogok állni a dobogó tetején. Elégedett és boldog vagyok én is, mert alkotó közegben, remek csapattal dolgozhatok, ezt semmiért nem hagynám el. Köszönök mindent edzőimnek, családomnak és Dani bátyámnak!
Lovas A.
