Kezdőknek és haladóknak is!

Hírek
Közzétéve:

A kezdő kurzuson a textilek ősi mintázásának módjait ismerhetik meg a jelentkezők, mint a batikolás különböző lehetőségeit (kötözött, és rajzolt), a dúcnyomást, és kézi szitanyomást. A textilek készítéséhez az alapanyagok ismeretére is szükség van, így ezekből is alapfokú ismereteket biztosít „A Goldberger” című új állandó kiállítás megtekintése, és az oktatás.
A haladó kurzuson a szövetek és szőnyegek, falkárpitok készítésének alapfogalmait, és fajtáit ismerhetik meg, és a kivitelezésüket sajátíthatják el a jelentkezők. Ebben a kurzusban is szükséges az alapanyagok (fonalféleségek) fajtáit megismerni, azok festhetőségi módjait gyakorolni, a felvetés és szövés eszközeit áttekinteni, amelyek a tanfolyamon mind bemutatásra kerülnek.
A szőnyegtechnikák – kilim, csomózott, és hurkolt – alapszövéseit is megtanulják majd a résztvevők, kis mintaszövetek készítésével.
Mindezek mellett iparművészet-és kézműves történeti áttekintés és bemutató segít majd a mintadarabok tervezésében és kivitelezésében.
Olyan eszközöket ismertetünk meg a kurzus résztvevőivel, amelyek kis helyen, otthoni körülmények között is lehetővé teszik majd a hasznos időtöltést és kézműveskedést.
IMG_8881
Kezdési időpontok:
A tanfolyamok 2014. február 7-én és 8-án indulnak. A kezdő textilfestő kurzus  5  alkalom és 3-3 órás tanfolyami napokból áll, a szőnyegszövő haladó tanfolyam 18 alkalom, szintén 3-3 órás foglalkozásokkal.
A tanfolyam vezetője Vizi Julianna iparművész- tanár.
További információ és jelentkezés: toth.anita@obudaimuzeum.hu, vagy +36 1 250-1020.

 Minden érdeklődőt szeretettel várnak!

Kiemelt hírek

Óbuda Újság Összes Óbuda újság