Kiállítás nyílt Tenk László legfrissebb alkotásaiból

Hírek
Közzétéve:

tenk-kiallitas-1A Templom utcában működő Szent József Ház a Tenk Lászlóval és a T-Art Alapítvánnyal folytatott együttműködés révén mára – önálló kiállítótérként – a képzőművészet egyik fontos óbudai helyszíne lett. Gallai Máté, a helyi közösség képviseletében köszönetét fejezte ki a kiállító művésznek mindezért, és örömét fejezte ki, hogy Tenk László ilyen szorosan kötődik a házhoz.

A kiállítás a Magyar Festészet Napjához is kapcsolódik – hívta fel a figyelmet köszöntőjében Bús Balázs polgármester. Úgy fogalmazott, Tenk László nem csak a szó közigazgatási értelmében van otthon Óbudán. Művészetének egy jelentős szelete is ehhez a vidékhez kapcsolja, s a képzőművészet elkötelezett szószólójaként meghatározó szerepet játszik a helyi kulturális élet alakításában. Küldetése a T-Art Alapítvány munkáiban is tetten érhető. “Ma tehát nem csupán egy festőművész kiállításában gyönyörködhetünk, hanem egy igazi lokálpatrióta képekben elbeszélt történeteivel ismerkedhetünk meg.”

tenk-bus-gallai-szarvasA kiállítást Wehner Tibor művészettörténész nyitotta meg, az eseményen közreműködő Szarvas József színművész tolmácsolásában Kányádi Sándor: Fekete piros című verse hangzott el.

A tárlat november 2-ig, hétköznapokon 14 és 18 óra között látogatható.

 

 

Kiemelt hírek

Óbuda Újság Összes Óbuda újság