Kiállítások, koncertek, kertmozik – Megnyitottuk az Óbudai Nyár 2021 programsorozatát!

Hírek
Közzétéve:

Sok és sokféle lemondás kísérte a mögöttünk álló másfél esztendőt. Így mindannyiunk számára öröm, hogy az Óbudai Nyár rendezvénysorozaton – amelyet dr. Kiss László polgármester nyitott meg – ismét találkozhatunk, és végre újra együtt lehetünk a nyári kulturális programokon, részt vehetünk a harmadik kerület izgalmas, színvonalas rendezvényein.

A programsorozatot a Budapest Ragtime Band, a magyar tradicionális dzsesszélet talán legpatinásabb együttesének koncertjével nyitottuk meg.

Térzenei programjaink keretében további kilenc kiváló zenekart hívtunk meg, hogy kilenc különböző helyszínen muzsikáljanak nekünk. A művészet legkisebb rajongóinak pedig vasárnap délelőttönként zenés bábelőadással készülünk.

A családokra gondoltunk, amikor a Lupára szerveztünk egész napos, színes gyermek- és sportprogramokat, egészségügyi tanácsadást. Ekkor hirdetjük ki Óbuda-Békásmegyer gyermekrajzpályázatunk eredményét is, és adjuk át a díjazottaknak az elismerést.

Nagy öröm, hogy bő két hónapon át folytatjuk az Óbudai Nyár 2021 programkavalkádját. Kertmozi, komoly- és könnyűzenei koncertek, térzene, képzőművészeti kiállítások, tematikus táborok, múzeumi séták…

Csak néhány az egész családnak színvonalas kikapcsolódást ígérő programjaink közül, amelyekre szeretettel várunk minden érdeklődőt, nem csak a harmadik kerületben élőket. Hiszen büszkén mutatjuk meg, hogy Óbuda-Békásmegyer hagyományosan élénk kulturális élete lassan – ahogyan a szabályok lehetővé teszik – ismét pezsegni kezd, és újra érdemes hozzánk ellátogatni.

Élvezzük együtt a nyarat! Jöjjenek, tartsanak velünk!

 

dr. Kiss László

dr. Kiss László polgármester június 25-én megnyitotta a két hónapos Óbudai Nyár 2021 programsorozatot

Budapest Ragtime Band

a Budapest Ragtime Band Fő téri koncertjével indult az idei Óbudai Nyár

Gayer Ferenc

Gayer Ferenc nagybőgőművész több mint harminc éve vezeti zenekarát

Kiemelt hírek

Óbuda Újság Összes Óbuda újság