Elkerülhetetlenné vált a kerületünk gondozásában lévő faállomány veszélyhelyzettel fenyegető, kiszáradt egyedeinek megritkítása. A munka a héten meg is kezdődött.
Sajnálatos módon, a gondos és szakszerű ápolás ellenére is előfordul, hogy egy fa balesetveszélyes állapotba kerül. A veszély elhárítására többféle lehetőség van: koronakönnyítés, támasztó- és kikötöző rendszer kiépítése, ifjító metszés, végső esetben kivágás.
Amennyiben azonban a veszély elhárítására más lehetőség nincs, a tulajdonos vagy kezelő köteles haladéktalanul elvégezni a veszélyhelyzettel fenyegető fa kivágását. Önkormányzatunk ezért a kezelésében lévő faállomány veszélyessé vált egyedeinek kivágása mellett döntött, miután állapotukat kertészeti szakvizsgálat is alátámasztotta, s igazolta a fa kivágásának szükségességét.
A munka a napokban az alábbi területen folyik, kezdődik meg:
Január 27:
- Kanász utca 1.
- Kanóc utcai játszótér
- Petur utca 21.
- Vizimolnár utca 25.
- Légió utca 1.
- Csónakház utca 10.
Január 28:
- Ányos utca 5.
- Kőpor köz- Kolta u. sarok
- Kolostor utca 10-12.
- Berend utca 1.
- Szőlő utca 28.
- Szél utca 17.
Január 29:
- Bécsi út 132.
- Hunor utca Góbé sarok
- Remetehegyi út 80.
A közeljövőben Óbuda-Békásmegyer északi területén pedig az alábbi ütemterv szerint haladnak kerületünk munkatársai:
kész | fasor | Bercsényi utca 13. előtt lévő veszélyesen kikorhadt fa kivágása, valamint a 18. szám előtt lévő fák sarjhajtásainak eltávolítása. |
1 | fasor | Pozsonyi utca 3. előtt lévő gyökérfelnyomásos, botlásveszélyes és légvezetékbe nőtt fa szükséges kezelése. |
2 | fasor | Kölcsey utca 9. előtt lévő magas, nagyméretű száraz ágakat hullató balesetveszélyes fa szükséges kezelése, visszavágása. |
3 | fasor | Zrínyi utca 23. előtt lévő épület tetőzetét erősen veszélyeztető (vagyoni kárt okozó) fák gallyazása. |
4 | fasor | Széchenyi utca 20. előtt lévő vezetékre nőtt, balesetveszélyes fa szükséges kezelése. |
5 | fasor | Igló utca 3. előtt lévő légvezetékbe nőtt kíni fűzfa visszavágása, gallyazása, valamint koronacsökkentése a kidőlés veszélye miatt. |
6 | fasor | Toldi utca 12. előtt lévő favizsgálati jegyzőkönyv alapján (kivágandó és visszavágandó) 2 db balesetveszélyes fa kezelése. |
7 | fasor | Ráby Mátyás utca és Erzsébet köz sarkán lévő vezetéket veszélyeztető fa visszavágása. |
8 | fasor | Dózsa György út 25. előtt lévő árok melletti zöldfelületben lévő fák korona alakítás és ifjítása a Budapest Közút által 2025 tavaszára tervezett árok javítási munkálatok elvégzése miatt. |
9 | fasor | Honvéd utca 10. házzal szemben lévő öreg, nagyméretű ágakat hullató balesetveszélyes fa szükséges kezelése. |
10 | fasor | Mező utcában (különös tekintettel az 1. és 2 szám előtti területre) lévő elektromos- és kommunikációs vezetékbe nőtt és kezelésünkben lévő fáinak gallyazása. |
11 | fasor | Apátkút utca 1. előtt lévő villanypóznára és vezetékre erősen ránőtt és azt veszélyesen lehúzó növény eltávolítása. |
12 | fasor | Zsirai Miklós utca 3. fodrászüzlet előtt lévő, ablakokat veszélyeztető fák gallyazása. |
13 | fasor | Gulácsy Lajos utca 5. játszótérnél lévő balesetveszélyes, száraz ágú fák szükséges kezelése. |
14 | fasor | Kelta utca 8.előtt lévő fán fennakadt letört, és veszélyes faág eltávolítása. |
15 | fasor | Bálint György utca 17. előtt lévő, ablakokba beleérő ágú balesetveszélyes fa szükséges kezelése. |
16 | fasor | Királyok útja 200-210 társasház előkertjében lévő veszélyesen megdőlt kéttörzsű fenyőfa kivágása. |
17 | fasor | Juhász Gyula utca 11. hátsó oldalánál lévő házra dőlt, kettéhasad fa kivágása. |
18 | fasor | Madzsar József utca gát oldalában lévő tetőt veszélyeztető fák visszavágása. |