“Ti vagytok az íj, melyről gyermekeitek eleven nyílként röppennek el. Az íjász látja a célt a végtelenség útján, és ő feszít meg benneteket minden erejével, hogy nyilai sebesen és messzire szálljanak. Legyen az íjász kezének hajlítása a ti örömötök forrása; mert Ő egyként szereti a repülő nyilat és az íjat, amely mozdulatlan.”
Khalil Gibran, a modern arab líra egyik legnagyobb formátumú alkotójának gondolatával kezdet Bús Balázs polgármester ünnepi beszédét. A sorok megragadó képszerűséggel írják le a gondjainkra bízott gyermek életpályájának ívét. Sok mindentől függ, hogy nyílként célt érnek-e, de a család és az iskola biztosan a legfontosabb hajtóerő.- tette hozzá a kerület vezetője. A korábbi évek oktatási munkáját értékelve elmondta, a kerület átlagon felüli oktatási színvonalat volt képes nyújtani, a teljesítmény mögött pedig rendkívül sok munka, a tanárok elhivatottsága, valamint az óbudai gyerekekben rejlő képességek álltak. A polgármester ugyanakkor arról is szólt, hogy már korábban is vegyes érzelmekkel gondolt a kihívások elé állított oktatási rendszerre. „Ma már látjuk, hogy a Klik nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, ezért kisebb csoda, hogy sikerült megtartani kerületünkben a korábban magasra pozícionált oktatási színvonalat” – fűzte hozzá.
Figyelmeztető jelnek tekintette, hogy a Klik működési zavarai miatt is az önkormányzatot érte kritika. Ennek kapcsán megjegyezte, miután az iskolák fenntartói feladata is elkerül az önkormányzatoktól, a szubszidiaritás, mint az egyik fontos kereszténydemokrata alapérték, elveszni látszik. Az államosítás gazdálkodási indokaira válaszul azt közölte, hogy a III. kerületi önkormányzat soha nem adósodott el, pláne nem az iskolák fenntartása miatt. Még akkor sem, amikor az állam helyett az óbudai adófizetők forintjaiból fizette az agglomerációban élő tanulók után az oktatásukkal összefüggő költségeket.
Hangsúlyozta, ha a közoktatás szerkezetének átalakítása nem párosul morális megújulással, akkor az biztosan nem fogja gyermekeink érdekeit szolgálni. A kerületi közösségépítő munka során sajnos a Klikkhez tartozó iskolákat nem sikerült megszólítania az önkormányzatnak, – mutatott rá Bús Balázs, de – fűzte hozzá, ezen a jövőben mindenképpen változtatni szeretne. Kijelentette, továbbra is figyelemmel kísérik a tanügyi rendszert, és ha az óbudai gyerekek ellátása szükséget szenved, az önkormányzat tudni fogja, hogy mi a dolga.
Végezetül megköszönte a pedagógusoknak az egész éves munkájukat, a gyerekek iránti figyelmüket és mindazt a sok áldozatvállalást, melynek terheit csak ők és családtagjaik ismernek igazán.
A polgármester ünnepi beszéde után a Jubileumi diplomák átadása következett az Óbudai Társaskör dísztermében. A kerület vezetője jubileumi ARANY diplomát adományozott: Baginyi Tiborné
Bíró Andrásnénak, Brassainé Balogh Juditnak, Garai Róbertnénak, Hernádi Zsuzsannának, Horváth Editnek, Kállai Gyulánénak, Kása Lászlónénak, Szolga Istvánné Hammerl Juliannának, Szőllősy Ágnesnek, Vida Józsefnénak. A kitüntetettek 50 éve vannak a pályán.
60 éve kapott óvónői vagy tanítói okleveléért GYÉMÁNT diplomában részesült: Antók Gézáné, Balázs Béláné, Dorogi László, Dubravecz Attiláné, Farkas Gáborné, Farkas Istvánné Huszárik Pálné, Jovány Józsefné, Kócs Alajosné Mester Sándor Imréné, Moravcsik Gergelyné Oláh Gyuláné, Páll Sándorné, Tóth Lajosné, Tóth Sándorné, Varga Ferencné Vig Gyuláné, Wiedermann Kornélné.
65 éve végezte el a képzőt, és most VAS diplomát vehetett át: Futár Béláné, Koch Henrikné, Parajdi Lajosné, Tamási Sándorné.
70 évvel ezelőtt kapta oklevelét, ezért RUBIN diplomában részesült, Potássy Jánosné.
A középiskolai tanárok elismerésére Óbuda-Békásmegyer Képviselőtestülete 2013-ban díjat alapított. A díj névadója a kerület nagy tekintélyű, „iskolaalapító” pedagógusa, a kerület díszpolgára, Tiszavölgyi István. A díjat kiemelkedő színvonalú munkájáért: Varga Mária pedagógus vehette át, aki 1986 óta a Békásmegyeri Veres Péter Gimnázium pedagógusa. Pedagógusi magatartása, következetes munkája és kimagasló emberi értékei meghatározóak a nevelőtestületben. Emberi és pedagógusi érdemei példaértékűek.
A Pedagógiai Érdemekért kitüntetéseket Kelemen Viktória alpolgármester adta át Galina Jelena Vlagyimirovna orosz nyelv és irodalom szakos tanárnak, Gedeon Veronika matematika-informatika szakos tanárnak, Kardos Tamásné fizika-kémia szakos tanárnak, Katraniczné Suvada Rózsa gyógypedagógusnak, Dr. Kovács Antalné óvodavezetőnek, Molnár János Andrásné testneveléstanárnak, Puss Józsefné óvodapedagógusnak és Varga Istvánné tanítónak.
Elismerő oklevélben részesült: Gábris Gáborné iskolatitkár és Tóthné Ungár Veronika óvodatitkár.
Polgármesteri dicséretben részesült: Horváth-Bors Rudolfné igazgató, Molnár Géza tanár, Zilahi Istvánné matematikatanár.
A kerület kisiskolásai ezúttal is műsorral köszönték meg a pedagógusok egész éves munkáját, az Önkormányzat az elismerések mellett pedig a Kaláka együttes megzenésített verseivel kedveskedett nekik.