Klímapark, zöldtervek és városvédő EU-s pályázatok – Interjú Burján Ferenc alpolgármesterrel

Hírek
Közzétéve:

„Szeptember elején volt a határideje egy európai uniós testvérvárosi pályázatnak, a lengyel Bemowo azonban az utolsó pillanatban visszamondta a részvételt ebben az együttműködésben, ami mindnyájunkat nagyon érzékenyen érintett – magyarázza Burján Ferenc alpolgármester, egyéni képviselő. –­ Sajnálatos ez azért is, mert többszöri egyeztetés előzte meg a pályázati anyag előkészítését, kidolgozását. Bécs harmadik kerülete és mi, Óbuda-Békásmegyer maradtunk. Mivel két testvérvárosra van szükség a pályázáshoz, jelenleg folyamatban van a keresés, hogy megfelelő partnert találjunk. Amint megvan, némileg módosítva, de újra megpróbáljuk a jelentkezést – talán még idén pályázhatunk. A korábban elhanyagolt testvérvárosi kapcsolatokat, gyengébb kapcsolatteremtési kísérleteket igyekszünk most egy határozottabb, nyitottabb, intenzívebb munkával sikerre vinni, és valódi együttműködésre váltani. Ez az EU-s testvérvárosi projekt nagyszerű apropó erre.”

Burján Ferenc elmondta, a városok közös gondolkodása, együttműködése, különféle kulturális-ismeretterjesztő rendezvények megrendezése a pályázat célja, a testvérvárosok egymás közötti kapcsolatának szorosabbra fűzése.

„A jó gyakorlatok, a működőképes projektek, ötletek megosztása lenne a lényeg: amit egy városban sikeresen megvalósítottak, a másik is átveheti, és magára hangolva működtetheti. Nagyon sokat tanulhatunk egymástól, egymás sikereiből és egymás hibáiból is” – mondta el Burján Ferenc.

A zöldprogramok hangsúlya jelentős, a környezetvédelmi tudatosságot, a felelősséget és az aktív részvételt fókuszba állító rendezvények a közös pályázati anyagban kiemelt szerephez jutnak. Ez a cél és irány nemcsak jó és kívánatos, állítja az alpolgármester, de a kiírás is ezekre a területekre koncentrál.

Ütőképes pályázatok, hosszú távú zöldpolitika

Az új, 2021-től érvényes – és 2027-ig tartó – támogatási keret nagyon jelentős összegű. A korábbi EU-s pályázati forrást 1,279 billió (!) euróról 2000 billióra tervezik felduzzasztani, ami elég ambiciózus terv, mondta el Burján Ferenc. „Célom, hogy közvetlen EU-s pályázatok révén az Önkormányzatnak minél több ilyen forrást sikerüljön elnyernie. Tény, hogy nem egyszerű eligazodni a pályázati kiírások labirintusában, főleg a zöldpolitikával foglalkozó projektek között. Az azonban biztos, hogy ezekkel a lehetőségekkel élni kell. Ehhez találtunk már megbízható szakmai segítséget, így a jövőben semmi akadálya nem lesz annak, hogy minél több kiírás jusson el hozzánk, a pályázati anyagaink pedig minden kívánalomnak megfeleljenek. Ütőképesek legyenek, és az Európai Unió elvárásait tükrözzék minden tekintetben.”

Burján Ferenc hozzátette: az EU létrehozott egy forrástérképet kifejezetten az önkormányzati szféra számára. A főbb kategóriák között, amelyekre forrást csoportosítottak, találunk olyat, amely a kutatással és az innovációval foglalkozik, más a természeti erőforrásokkal, az éghajlat-politikával vagy a válságelhárítással, megint más a szomszédsági kapcsolatokkal.

„Ezek a tervezéshez, a döntés-előkészítéshez is nélkülözhetetlenül fontos információk, keretek. Az önkormányzati ciklus így tervezhetőbbé válik, mi pedig ehhez szeretnénk hathatósan hozzájárulni, és minél több forrást elnyerni közvetlenül az EU-tól, megkerülve a kormányzati projektek szétosztási menetét és gyakorlatát. Mindezt természetesen nem a fővárossal szembemenve, ellenkezőleg: együttműködve, partnerségben” – hangsúlyozta Burján Ferenc.

Klímapark: játszva tanulni

„Előkészítés alatt van továbbá egy kiváló környezetvédelmi pályázatunk a Mocsárosdűlőről. Egy egyedülálló klímaparkot szeretnénk létrehozni, az országban elsőként, a kerület adottságai pedig tökéletesek ahhoz, hogy megvalósulhasson. Úgy érdemes elképzelni a parkot, hogy középen állna egy természetes tó, a környező hegyek vízerei ott gyűlnének össze. Mivel ez, ahogy neve is utal rá, mocsáros, lejjebb van a Duna vízszintjénél, tehát mindig magas a talajvíz szintje. Ha szükséges, a megemelkedett talajvíz elvezetését a Schäffer árkon keresztül az Aranyhegyi-patakba el lehetne vezetni. A tó vonzáskörzetébe lehetne építeni egy izgalmas klímaparkot, amely tökéletesen modellezné azokat a folyamatokat, jelenségeket, amelyekről a környezetvédelem és a fenntarthatóság kapcsán beszélnünk kell. Ennek révén családokat, felnőtteket és gyerekeket játszva lehetne megtanítani arra, hogyan kell és hogyan érdemes egységben élni a természettel, az élővilággal. Hogyan kell óvni, vigyázni és építeni a környezetet.”

 

Kiemelt hírek

Óbuda Újság Összes Óbuda újság