A 63 éves zenész egyedülálló előadóművészi pályája, népzenei oktatómunkája, valamint a magyar népzene hazai és külföldi népszerűsítése érdekében végzett tevékenysége elismeréseként vehette át pénteken a Kossuth-díjat.
“Szüleim sokat hallgatták otthon Török Erzsi népdalénekes felvételeit, nagyapám meg nagyon szeretett énekelni, de zenészek nem voltak a családban. Debreceni egyetemi éveim alatt tanultam meg gitározni, majd 1973-ban a Délibáb együttesbe kerültem, ahol már népzenét csináltunk. Itt brácsáztam is, aztán a kobozt Joób Árpád, a Délibáb vezetője hozta az erdélyi Szászrégenből, és két nap múlva már játszanom kellett rajta” – idézte fel Kobzos Kiss Tamás.
Mint kifejtette, a koboz a csángókhoz kötődő hangszer, ő pedig már gimnazista korában érdeklődött a moldvai csángók iránt, sokat olvasott róluk. “A Kobzos előnevet később, 1977-ben vettem fel, amikor Kecskeméten egy népzenei találkozón egy kedves barátom, Buda Ferenc költő szólított így a színpadra, aztán rám ragadt a név”.
Kobzos Kiss Tamás népzenei pályafutása a hetvenes évek elején együtt indult a táncház-mozgalommal. “Ahogy Sebőék, Halmosék és a többiek Budapesten játszottak a táncházakban, én Debrecenben 1973-tól a Hajdú Táncegyüttessel. Itt is brácsáztam, és Székre is brácsát tanulni jutottam el Ádám István Icsán családjához, meg 1973-1974-ben gyűjtöttem zenét a Mezőségben, Gyimesben, meg az idetelepített baranyai moldvai csángóknál”.
Gitárosként a régizene is érdekelte, virágénekeket énekelt, hatással volt rá az amerikai folkmozgalom. A Kecskés együttesbe kerülve kezdte a lant érdekelni, később jött a reneszánsz zene, Tinódi, Balassi, a török zene, az ottani pengetős hangszer, a saz. Egy rövid ideig – 1974-ben – a Kaláka együttesnek is tagja volt, és egészen 1979-ig restaurátorként dolgozott több intézményben, köztük a Néprajzi Múzeumban.
“A gyarapodó zenei lehetőségek miatt adtam fel a restaurátori állást, és lettem szabadúszó zenész. 1981-ben jelent meg az első lemez, amin játszottam, a Kecskés együttes Zene a reneszánsz kori Erdélyben című anyaga. A felvétel lehetőséget adott arra, hogy hanglemezklubokban énekeljek, jártam az országot, mint énekmondó, aztán 1981-ben megismerkedtem René Clemencic bécsi régizenésszel, akinek formációjával, a Clemencic Consorttal hosszú időn keresztül játszottam, ami biztos megélhetést adott. Michel Montanaro provence-i fúvóssal 1982-től játszottam duóban, több mint tíz éven át, vele áprilisban az Óbudai Társaskörben ismét lesz egy trubadúrkoncertünk” – mesélte a zenész.
Felidézte, hogy a legnagyobb hatással talán Szabados György, a három évvel ezelőtt elhunyt, halála előtt nem sokkal Kossuth-díjat kapott zeneszerző, zongoraművész egyénisége volt rá, és büszke a közös munkáikra.
Kobzos Kiss Tamás játszott a Jánosi együttessel, a Musica Historiával, Ferencz Évával is. “Több mint harminc lemezen vagyok hallható különböző hangszereken, illetve mint énekes. Talán az első török lemezemre, a Szívetekben őrizzetek című albumra vagyok a legbüszkébb, ezt Ásik Veysel 20. századi énekmondóval és Erdal Salikogluval készítettük és 2002-ben jelent meg”.
1986 óta tanít az Óbudai Népzenei Iskolában, amelynek 1991 óta igazgatója, és 2007-től öt éven át a Zeneakadémián is oktatott kobozt.
“Nem tudom szétválasztani magamban az énekmondó zenészt, a tanárt, a népdalkutatót. Elsősorban énekesnek tartom magam, a különleges hangszerek ezt segítik. A koboz kiveszőfélben lévő hangszer, de ma is sok fiatalt érdekel, mert alkalmas az énekkísérésre, és vannak igazi virtuózok, akik tágítják a hangszer lehetőségeit, köztük Szalma László” – mondta a zenész.
KOBZOS KISS TAMÁS Liszt Ferenc-díjas zenész, előadóművész, zenepedagógus 1950. május 30-án született Debrecenben. Zongorázni, gitározni tanult, egyetemi évei alatt (Kossuth Lajos Tudományegyetem, vegyész szak) a Főnix színjátszó együttes, majd a Délibáb népzenei együttes tagja lett, és az ének mellett több hangszeren is megtanult játszani: citera, koboz, brácsa, tekerő, lant, török saz. 1974-ben került Budapestre, ahol a Néprajzi Múzeumban restaurátorként dolgozott. Rövid időre a Kaláka együttes tagja lett (1974-75), majd 1976 és 1986 között L. Kecskés András együttesében zenélt. Gyakran fellépett az Egyetemi Színpadon, hanglemezklubokban, templomokban. Közreműködött Szentpál Mónika és Erdélyi György előadóestjein, évekig szerepelt a Radnóti Színpad Toldi-előadásában. 1981-től a bécsi Clemencic Consort tagja, a régizenei együttessel több száz alkalommal lépett fel Bécsben és Európa számos országában. Énekes szólista Szabados György zeneszerző több művében. Szólistaként, énekmondóként is sok száz koncertet adott Magyarországon, a környező országok magyarlakta településein, Európa majdnem minden országában, valamint Japánban, Kínában és az Egyesült Államokban. 1986 óta tanít az Óbudai Népzenei Iskolában, amelynek 1991 óta az igazgatója is. 1996-ban elvégezte a nyíregyházi Bessenyei György Tanárképző Főiskolát. 2007 óta kobozra tanít a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen. Több tanulmányt írt a népzenetanítás témakörében. 2007-től a Magyar Művészeti Akadémia tiszteletbeli tagja. Munkásságát számos díjjal jutalmazták: A népművészet ifjú mestere cím (1975), Magyar Köztársasági Arany Érdemkereszt (1998), Magyar Művészetért Díj (1998), a Magyar Régizenei Társaság Tinódi-díja (2005), Magyar Örökség-díj (2006), Prima díj (2006), Életfa-díj (2010), Liszt Ferenc-díj (2011).
