Honnan ered a bölcsődék népzenei programja?
Közel három éve vagyok kisgyermeknevelő az Óbudai Egyesített Bölcsődék intézményének egyik bölcsődéjében – meséli Csoóri Juianna. – Családi zenekarunk a Kerek zenekar ennek a programnak köszönhetően jött létre két és fél éve, és azóta aktív részese a bölcsődések életének a heti egy alkalommal megtartott élő népzenés foglalkozásnak köszönhetően. Egy alkalommal két bölcsődébe látogatunk el, majd a következő héten újabb bölcsődékre kerül sor, és így tovább.
Az “élő népzene a bölcsődében” program ötletgazdája Tárnoki Erzsébet intézményvezető volt. Ez egy a forradalmian új kezdeményezés az egész országban, hiszen az óvodákban már találkozhattunk ilyen foglalkozásokkal, de bölcsődékben eddig nem. Fontos, hogy ilyen korai életszakaszukban (0-3 évesen) már megismerkedhessenek a gyerekek az élő zenével, hangszerekkel. Magyar népzenét játszunk a gyerekeknek, népi hangszereléssel, hegedűvel, brácsával, nagybőgővel és cimbalommal megszólaltatva. 2015-ben Forrai Katalin-díjjal jutalmazták az évek óta sikeresen működő „Élő népzene a bölcsődében” programot.
A Kerek zenekarral járja a bölcsiket. Mik a tapasztalatai a foglalkozásokkal kapcsolatban?
Tapasztalataim alapján azt tudom mondani, hogy nagyon jó hatással van a gyerekekre a zene, aktívan vesznek részt a jókedvű, felszabadult légkörű foglalkozásokon. Énekelünk, táncolunk, mondókázunk, hangszerekkel ismerkedünk. Örömmel látom, hogy egyre több külsős szülő jelenik meg a pici gyermekével, babájával ezeken a napokon a kijelölt bölcsődékben, és hogy visszajárnak, szeretik. A többi gondozónő segítsége, motivációja sokat segít a munkában, hiszen az ő feladatuk is példát mutatni a legkisebbeknek, és szerencsére minden alkalommal az összes bölcsődénkben ilyen szeretetteljes, gondos kisgyermeknevelők támogatják a gyerekeket a zenés foglalkozásokon is.
December 19-én karácsonyi koncertre várják a gyerekeket és szüleiket a Csillaghegyi Közösségi Házba.
Ezen az adventi szombaton interaktív koncerttel szeretnénk kedveskedni, közös énekléssel és közös tánccal,karácsonyi hangulatba öltve. Kiss Gy. László tárogató művész is fellép a koncerten, amely nagy megtiszteltetés számunkra.
Egy zenész családban az ünnepekkor talán még nagyobb hangsúlyt kapnak a dalok, a közös játék.
Én a nagymamámtól és édesanyámtól tanultam a megannyi szép és értékeket őrző népdalokat, énekeket, nálunk mindennapos volt kisgyermekkorom óta az énekszó, és szerencsére a mai napig természetes, hogy “csak úgy”énekelünk, amikor énekelni támad kedvünk. Karácsonykor külön öröm, amikor édesapám megszólaltatja a dudáját és mi énekelünk rá, akkor érkezik meg hozzám a varázslat, a közös éneklés és együtt rezgés valóban csoda.
Szeretném, ha még nagyon sok családban megszületne karácsonykor a csoda a fa alatt a lélekmelengető közös éneklés által.
F. Nagy Ágnes